Címlap Balhé ELK RTUK címm...

ELK RTUK címmel elkészült az őszödi beszédről szóló Gyurcsány-film előzetese!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megérkezett az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról és a 2006. őszi eseményekről szóló politikai krimi, az ELK*RTUK első előzetese. (Az Indexbe egyenesen motoros futár vitte az előzetest tartalmazó pendrive-ot).

Az ELK*RTUK-ról (korábban A hazugság ára címet lehetett hallani) a 24.hu írta meg elsőként, hogy Kálomista Gábor producer cége gyártja 800 millió forintból. Az is kiderült, hogy nehezen találtak hozzá színészeket, és a castingfolyamat során végig nagy volt a titkolózás a film körül.

A történetről annyi tudható, hogy amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvélemény-kutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának.

Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak.

Ez egészül ki most azokkal az információmorzsákkal, amelyek az előzetesből kiderülnek. Eszerint lesznek még a lelkiismeretükkel küzdő rendőrök, összecsapás a Kossuth téren és politikusi telefonálgatás egy medencés villa teraszán.

Egyelőre homály fedi, hogy mikor és hol lesz a premier, de iparági berkekben egy ideje kering az a feltételezés, hogy a nagy titkolózás övezte filmet a 2022-es országgyűlési választás előtt tervezik bemutatni.

Gyurcsány már meg is trollkodta a hírt

A DK elnöke a Facebookon már ki is fejtette beszédes véleményét az előzetesről:

A politikus ezzel arra utalt, hogy az IMDb nevű nemzetközi, filmeket értékelő oldalon nem jósol nagy jövőt a filmnek.

(24.hu)