Címlap Balhé Gyilkosság a ...

Gyilkosság a Budai vámnál: elkapták a rendőrök a két menekülő tettest!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bűncselekmény áldozata lett egy 20 éves férfi. A rendőrök az egyik feltételezett elkövetőt – egy 43 éves férfit – a helyszín közelében elfogták, két társát egy egész estés hajsza után vasárnap délelőtt fogták el.

Korábban írtuk

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrségre október 31-én 20 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Buzsáki Imre utcában az egyik lakásban egy férfit megkéseltek. A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott a lakásban, ahova bement két másik férfi és egy nő, akik bántalmazták őket.

Az eset során az egyik személy egy késsel megszúrta a 20 éves férfit, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette.

Az 54 éves férfi a bántalmazás során könnyebben megsérült. A három támadó közül az egyiküket – egy 43 éves helyi férfit – a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A másik két feltételezett elkövető – Tukacs Teofil 23 éves és Árva Mercédesz 22 éves pécsi lakosok – a bűncselekmény elkövetése után elmenekültek.

A rendőr-főkapitányság a férfi és a nő elfogása érdekében 2020. november 1-jén elfogatóparancsot adott ki. Lapunk úgy tudja, hogy vasárnap délelőtt elfogták a menekülő tetteseket.

A Pécs Aktuálnak vasárnap az a férfi is nyilatkozott, aki a vért feltakarította, miután a rendőrök befejezték a helyszínelést.

https://pecsaktual.hu/video/budai-vami-gyilkossag-egyetlen-kesszuras-vegzett-a-testepitovel/