Címlap Balhé Hajánál fogva...

Hajánál fogva tépte, majd széklábbal verte ismerősét egy nő Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Garázdaság miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 32 éves helyi nő ellen. A megalapozott gyanú szerint a nő még tavaly december 21-én este Pécsett, a Dugonics utca és a Felsővámház utca kereszteződésében előzetes szóváltást követően a hajánál fogva a földre rántotta vitapartnerét, majd egy fa széklábbal megütötte.

A 21 éves nő az eset során könnyebben megsérült. A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek