Címlap Balhé Taktikázás? K...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zag Gábor egykori pécsi alpolgármester tegnap kora este tette közzé közösségi oldalán, hogy kilép Gyurcsány Ferenc pártjából.

A mai napon kiléptem a Demokratikus Koalícióból, egyúttal lemondtam a pártban betöltött minden tisztségemről.
Hiszem, hogy az együttműködés ereje abban rejlik, hogy képesek vagyunk félretenni a különbségeinket és együtt dolgozni a közös célok eléréséért.
Az elmúlt időszakban be kellett látnom, hogy a politikai pártok közötti nézetkülönbségek éket ütnek az egységbe és gátolják azt a felelősségteljes szolgálatot, amivel a pécsiek megbíztak bennünket, képviselőket.
Azt gondolom, hogy városi szinten nem a politikai pártokat, hanem a pécsieket és Pécs városát kell szolgálnunk – én ezt tettem eddig, és teszem ezután is.
Szívem mélyéből hiszem, hogy csak együtt, összefogva érhetünk el valódi változást és biztosíthatjuk városunk további fejlődését.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt és áll utamon, egyúttal arra biztatok mindenkit, hogy dolgozzunk Pécsért és a pécsiekért, úgy, hogy arra ők is és mi is büszkék lehessünk

– írta a politikus, akit az új ciklusban ismét alpolgármesternek jelölt ugyan Péterffy Attila, de a közgyűlés nem szavazott neki bizalmat.