Címlap Balhé Hosszú évekre...

Hosszú évekre dutyiba kerül a gyújtogató hajléktalan

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jogerősen tíz évről nyolc év fegyházra enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen.

A 38 éves férfi tavaly januárban ittasan lobbantotta lángra a szintén hajléktalan haragosai által lakott, főként farostlemezből és műanyag fóliából épített barakkokat. Bent egy férfi észlelte, hogy a külső borítás ég, megkezdte a tűz eloltását, és felébresztette a másik építményben alvó két társát is, így ők is ki tudtak menekülni.

A Kaposvári Törvényszék idén januárban a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta. A Pécsi Ítélőtábla a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő kormányrendelet által biztosított felhatalmazás alapján szerdai tanácsülésen határozott a büntetés enyhítéséről. Az ítélet jogerős.