Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több olvasónk is jelezte, hogy hiába vár a buszra, a buszmegállókban kihelyezett menetrend elavult. A Tüke Busz weboldala szerint a buszmenetrend utoljára január hatodikán változott, de a megállókban nem cserélték ki a tájékoztatót.

Főleg az időseknek jelent ez problémát, akik nem használnak internetet, hogy megnézzék az aktuális menetrendet.

„Másfél órát vártam a buszra, azt hittem kimaradt a járat. A sofőr világosított fel, hogy nem érdemes a táblát néznem a magállóban, mert azt még nem sikerült kicserélnie annak, akinek ez lenne a feladata. A sofőr elnézést kért, de hangsúlyozta, hogy ez nem az ő feladatuk.”

Több buszmegállót is megnéztünk a városban, ezeken a táblákon még a szeptemberben kihelyezett papírok láthatók. Azt nem tudjuk, hogy sikerült-e valahol már kitenni az aktuális menetrendet a Tüke Busznak.

Az érvényes menetrend ITT tölthető le.

A kép a 33-as busz meállójában készült, de olvasóink szerint máhol is ez a helyzet