Címlap Balhé HAJLÉKTALANOK...

HAJLÉKTALANOKAT ZSAROLTAK a pécsi fiatalok, két évet kaptak érte

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Többször is fenyegették és loptak a pécsi hajléktalanoktól, egyszer pedig megvertek egy fiút és elvették a táskáját. Most 2 év 2 hónapig gondolkozhatnak a börtönben. 

A hátrányos helyzetű fiatalokból állt a baráti társaság

Egyik alkalommal egy padon alvó hajléktalan férfihoz léptek, körül állták és kutatni kezdtek a sértett zsebeiben. Erre a sértett férfi felébredt, majd a másodrendű vádlott kivette a bal oldali nadrágzsebéből 20 forint készpénzét. Ezután a vádlottak a sértett telefonjának és órájának átadását is követelték, azzal fenyegetve őt, hogy baj lesz, ha követelésüknek nem tesz eleget.

Mivel a sértettet a vádlottak már korábban is megfenyegették, a sértett hagyta, hogy a vádlottak a párnája alatt lévő 1 literes, bontott pille palackos borát, bontott cigarettás dobozát és az öngyújtóját elvegyék, ezzel 750 forint kárt okozva a sértettnek. A vádlottak cselekményének az vetett véget, hogy a sértett egy hajléktalan társától kért segítséget, aki elküldte a fiatalkorúakat a sértettől. A vádlottak azonban ekkor megfenyegették a sértettet, hogy még visszajönnek.

Évek óta ez ment

A fiatalkorú vádlottak korábban, 2019. május 20. és 26. napja közötti időben, illetve 2018 őszén, ugyanazon a helyszínen és módszerrel, szintén az ott alvó sértett zsebeiben kutattak és tőle 700 forint, illetve 4.850 forint készpénzt vettek el.

A fiatalkorú vádlottak cselekményeivel okozott kár részben megtérült, mert a nyomozó hatóság a vádlottak elfogását követően a náluk talált, bontott pille palackos bort lefoglalta.

Egy másik alkalommal a fiatalkorú vádlottak 2019. június 3-án 22.00 óra körüli időben a korábbi helyszíntől 65 méter távolságra, utolértek egy gyalogosan haladó fiatal férfit, akit körbe vettek, és pénzt kértek tőle arra hivatkozva, hogy a fiú 2019 januárja óta visszautasítja őket. A fiatal férfi közölte a vádlottakkal, hogy nincs pénze, erre az elsőrendű vádlott ököllel a sértett arca felé ütött, ami elől a sértettnek sikerült kitérni. Ezután az vádlottak a sértettet sértegetni kezdték, majd az elsőrendű vádlott bántalmazta, elgáncsolta, és a földre került sértett nyakában lévő lánc elszakadt. Ezután a vádlottak mindhárman bántalmazták a sértettet, egyúttal a hátán lévő, könyveket tartalmazó hátizsákját lerángatták róla.

Az arcán vérző sérüléseket szenvedett sértettnek sikerült a helyszínről elfutnia, miközben segítségért kiabált. A vádlottak a sértett után futottak, és egy ivókútnál érték utol, ahol a sértett az arcát mosta, ekkor újra bántalmazták a fején és rugdosták. A sértett ekkor összekuporodott és segítségért kiabált, a vádlottak erre elszaladtak a helyszínről, útközben eldobták a sértett táskáját a benne lévő könyvekkel együtt.

A sértett egy közeli lakóház lakójától és egy járókelőtől kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget.

A sértett a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett, a táskáját később a könyvekkel együtt megtalálták, azonban ruházatában 10.000 forint rongálási kár keletkezett.

A három fiatalkorú vádlott fiút kétrendbeli, folytatólagosan és társtettesként elkövetett zsarolás bűntette és társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönére és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.