Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Majorossy Imre utca Király utcától Ágoston térig tartó szakasza idén februárban került vissza a fizetős parkolási zónába. Emiatt jelentősen megnőtt a forgalom az utca ezen szakaszán, amit nehezen viselnek a lakók, ezért november 15-én a terület önkormányzati képviselőjével lakógyűlést tartanak.

Pécsen 2001 őszén helyezték üzembe a parkolóórákat, azóta a Majorossy utca alsó része csaknem 10 évig tartozott a fizetős övezetbe, majd 2011-ben átkerült a védett övezetbe, ahova csak behajtási engedéllyel lehetett behajtani. Ez egészen idén februárig volt így, amikor újra a fizetős zónába került az utca. Ekkor kezdődtek a bajok, ugyanis innentől szabad az áthajtás. A forgalom azért is nőtt meg, mert az Árkád felől ez a legrövidebb út a Mecsekoldal felé, konkrétan 700 métert és 4-5 percet lehet spórolni.

A végső, szakmai döntést a Biokom fogja meghozni. A lakók egyelőre ragaszkodnak ahhoz, hogy az utca visszakerüljön a védett, behajtási engedélyes övezetbe. A terület önkormányzati képviselője, Marsalkó Péter viszont azt tartaná szerencsés megoldásnak, hogy az utca a korlátozott várakozási övezethez tartozzon, csakúgy, mint a Majorossy utca felső szakasza. A lakossági fórumot november 15-én tartják;az eseményen mindenki elmondhatja majd véleményét és ötleteit.

Egy ottlakó már februárban kiakadt, ezért sajátos szórólapokat gyártott, amelyeket a helyszínen parkoló terepjárók szélvédőjére tett ki, így fejezte ki nemtetszését, hogy a sok 10 millió forintos terepjárók tulajdonosai az utcában parkolnak. Ehhez még egy kicsit a becsületükbe is próbált beletaposni azzal az ismert közmondással, hogy a péniszek és az autók mérete fordítottan arányos, azaz a mondás szerint a kispéniszű férfiak nagy kocsit vezetnek.