Címlap Balhé Mégsem épül l...

Mégsem épül lakópark a Mandulásban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy tűnik, hogy elérte célját az össznépi felháborodás az egykori Mandulás kempingbe tervezett lakópark kapcsán, mert Péterffy Attila polgármester közleményben tudatta, hogy elutasította a beruházó kérését, így nem lesznek luxuslakások a természetvédelmi területen.

Péterffy Attila kommünikéje szerint a városfejlesztési bizottság ajánlásának megfelelően határozatban utasította el, hogy lakópark épüljön az egykori Mandulás-kemping területén. Egyúttal arra kérte a tulajdonost, hogy a jelenlegi romos épületeket bontsa le, és tegye rendbe mecseki ingatlanát.

Óriási vihart kavart

Óriási vihart kavart az elmúlt napokban a megújuló Pécsi Építési Szabályzat (PÉSZ) egyik módosítási elképzelése, amelyben a magántulajdonosok azt kérték, hogy a mára lepusztult Mandulás kemping területén legyen lehetőségük lakópark építésére. Az indítványt megtárgyalta, és leszavazta a Városfejlesztési Bizottság.

Péterffy is elutasította

A testület ajánlásának megfelelően ma határozatban utasítottam el a magántulajdonos kérelmét, ezzel eldőlt, hogy nem lesz lakópark a Mandulásban, mert az építési szabályzat ezt nem teszi lehetővé. Egyúttal azt kértem a terület tulajdonosától, hogy jó gazdaként kezelje az egykori kempinget, azaz tegye rendezetté a területet és a betonromokat takarítsa el

– közölte a polgármester.

Társadalmi párbeszéd indul a PÉSZ módosítása kapcsán

A PÉSZ módosítása egy rendkívül nagy volumenű munka, amelynek keretében az önkormányzatnak több mint 300 kisebb-nagyobb módosítási tervet kell elbírálni. – Határozott célunk, hogy a város jövőbeni arculatát meghatározó rendelet-módosítást a lehető legszélesebb körű társadalmi párbeszéd előzze meg – fogalmazott Péterffy.

A Mandulás ügyében kialakult, nagyrészt politikai célú hercehurca arra világított rá, hogy a jelenlegi gyakorlat nem megfelelő. A PÉSZ módosítása kapcsán még szélesebb körű egyeztetésekre van szükség. Az egyes módosítási elképzelések vitáját ugyanakkor nem a hatósági eljárás során kell lefolytatni, hanem még azt megelőzően.

Kontrollt gyakorol

– Éppen ezért ma arra utasítottam a pécsi közgyűlés bizottságait, hogy a PÉSZ-módosítással kapcsolatos napirendet csak előzetes engedélyem alapján tárgyaljanak. A döntéssel a célom az, hogy a hivatalos eljárás megkezdése előtt történjen meg minden változtatási terv szakmai és civil egyeztetése, a bizottságok elé már csak konszenzuson alapuló, széles támogatottsággal bíró javaslatok kerüljenek. A járványügyi veszélyhelyzet végéig személyes kontrollt kívánok gyakorolni a folyamat felett, amit garanciának szánok arra, hogy a társadalmi egyeztetés teljeskörű legyen ezekben a pécsieket közvetlenül érintő kérdésekben.

Kővári János reakciója

Közösségi oldalán reagált a jó hírre Kővári János, az ÖPE önkormányzati képviselője.

Győzött az Összefogás! Péterffy polgármester bár nemrég még támogatta, most visszavonulót fújt a Mandulásba építendő luxuslakópark ügyében. Köszönjük a támogatást annak a majd másfél ezer embernek, aki az elmúlt 3 napon kiállt a Mandulásért!

– írta posztjában.