Címlap Balhé Nem szép: két...

Nem szép: két család száz tagja verekedett össze, fegyverek is ropogtak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két család tagjai összeverekedtek Kerepesen: legalább százan „feszültek egymásnak”, és lövések is dördültek – közölte a rendőrség.

Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában. Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt öltöttek, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt.

Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték a helyszínre, amely elfogta az addig a házban bujkálókat.

A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség nem látta indokoltnak, ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

A helyszíni szemle közben két fegyvert lefoglaltak és fegyverszakértői vizsgálatra továbbítottak. Az elsődleges vélemény szerint gáz- és riasztófegyverekről van szó.