A Magyar Posta több pécsi kispostát is bezár szeptember végén, miután a város nem fizette ki a több hónap alatt felgyülemlett 162 millió forintos tartozását. A mostani bezárások három kispostát érintenek, ugyanakkor egyet sikerült megmenteni a tárgyalások során. Néhány civil petíciót indított a bezárások elleni tiltakozásul.
Amint arról a Pécs Aktuál is beszámolt, a pécsi önkormányzat 162 millió forintos tartozást halmozott fel a Magyar Posta felé, ezért a vállalat több pécsi kisposta bezárásáról döntött. Az érintettek között van a rózsadombi, a hirdi és egy belvárosi, Király utcai egység. A legelsőt érintő ügyről a terület önkormányzati képviselője, Pokorádi Gábor számolt be közösségi oldalán.
Mindhárom kisposta megszüntetése nagyban megnehezíti az idősek, kisgyerekesek, az autóval nem rendelkezők dolgát. A hirdiek vannak talán a legnehezebb helyzetben, hiszen a település messzebb esik a várostól, nekik jóval körülményesebb lesz az ügyintézés.
Ugyanakkor sikerült megmenteni egy kispostát a tervezett bezárástól. Deliné Székely Ágnes önkormányzati képviselő arról számolt be, hogy körzetében az ő és Török Zsigmond, a Településrészi Testület tagjának közbenjárására továbbra is fogadja a lakosságot a gyárvárosi (a Zsolnay Vilmos úti, a Puskin tér szomszédságában található) kisposta (képünkön).
Mindenesetre a bezárások ellen tiltakozva néhány civil petíciót indított azért, hogy szülessen megállapodás az önkormányzat és a Posta között, valamint a vállalat októbertől is biztosítsa az érintett postahivatalok működését. A petíciót ITT LEHET ALÁÍRNI.












