Nyilvános, sajtó előtti egyeztető ülést tartott ma a városvezetés, közösen a pártok, politikai szervezetek közgyűlési vezetőivel. A cél eredetileg az lett volna, hogy a – múltkori Közgyűlésen alaposan meghekkelt – bizottságok feltöltéséről egyeztessenek; a településrészi testületek működését alakítsák ki, illetve a tanácsnokok szerepéről döntsenek – közös kompromisszumok mentén. Az álláspontok azonban nem hogy közeledtek volna a 4 órás szeánsz alatt, hanem inkább távolodtak.
Az idő nagy részében ugyanis arról volt szó tulajdonképpen, hogyan lehetne „visszacsinálni” azokat a döntéseket, vagy legalábbis egy részüket, amelyekben korábban már döntöttek a képviselők. Igaz, nem éppen úgy, ahogy arra Péterffy Attila számított.
Aki nincs képben az előzményeket illetően, annak ezt a cikket ajánljuk:
Több órán keresztül, kulturáltan – politikai sárdobálástól, panelektől és közhelyektől mentesen – vitáztak azon a felek, mit és hogyan kellene csinálni, de konkrét megegyezés, vagy előrelépés érdemben nem született.
Érdemes megnézni ezt a rövid részletet, ugyanis jól összefoglalja a szerdai „egyeztetés” hangulatát és értelmét:
A célkeresztben leginkább Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek vezetője volt az ülésen szinte végig, ugyanis rengetegszer a fejéhez vágta azt több képviselő is, hogy miatta fog sokkal többe kerülni az önkormányzat működése, mint az szerintük ildomos lenne.
Mint ismert, Bognár Szilvia volt az, aki hosszasan érvelt korábban amellett, hogy kössék a mindenkori polgármester fizetéséhez arányosan és így emeljék meg a képviselők bérét – például a korrupció esélyének visszaszorítása miatt is. Ezt végül a többség meg is szavazta már korábban (ahogy megszavazták a polgármester és az alpolgármesterek emelt fizetését is).
Mindez azt jelenti, hogy egy átlagos, pécsi önkormányzati képviselőnek, aki egy bizottság elnöke és tanácsnok is, a havi fizetése bruttó 1.9 millió forint körül alakul.
Egy „mezei” képviselő alapbére pedig bruttó 660 ezer forint havonta. A díjazás egyébként így alakul, a decemberben elfogadott új SZMSZ alapján:

Aki kíváncsi a több órás, sehová nem vezető vitához, az IDE KATTINTVA meg tudja nézni az egészet.