A komlói zenész, aki Amerikában Elvis-imitátorként futott be és még a királlyal is találkozott

///
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A komlói születésű zenész még '69-ben menekült az ígéret földjére, majd Amerikában benzinkutasnak állt. Egy váratlan támadás azonban teljesen megváltoztatta az életét. Találkozott a királlyal, Elvis Presley-vel, majd egy véletlen folyamán rájött: nagyon jól tudja imitálni a rock 'n' roll királyát. Történetéről a 101.7 PécsFm műsorában mesélt Végvári Sándor.

Benzinkúton dolgozott Amerikában

Végvári Sándor, vagy ahogy Amerikában ismerik Shawn, még 1969-ben a politikai helyzet miatt döntött úgy, hogy a szabadság hazájában próbál szerencsét. Palm Springsben kötött ki egy benzinkúton.

– Menekült voltam és egy benzinkúton dolgoztam. Egyik este azonban rajtaütöttek a kúton, verekedésbe kerültem. Olyan súlyosan megsérültem, hogy kórházba kerültem. A támadást megírták a helyi újságok, amit akkoriban Elvis is olvasott. Mivel a magyarokat többször is támogatta, úgy döntött, hogy nekem is segít, ezért kifizette a kórházi költségeimet – emlékezett vissza Sándor.

Miután Sándor felépült, ellátogatott Elvis Palm Springsi házába, hogy kifejezze háláját. A király egyik kislemezével ajándékozta meg Sándort, ami végül teljesen meghatározta a komlói zenész életét.

Egy Cadillacben tanult meg énekelni

A támadás után Sándor magánsofőrnek állt, Cadillacet és Rolls-Royce-t is vezetett. A kapott kislemez tartalmát pedig egy magnós kazettán hallgatta naphosszat, egy idő után már kívülről fújta az egészet.

– A barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy ebből kéne megélnem. 1974-ben végül felléptem egy kaszinóban – mesélte Végvári Sándor.

A Shawn-show elindult

Sándor, azaz Shawn már arra is adott, hogy saját stílusú Elvis-ruhákat varrasson magának, parókát húzott és a gitárját is magához ragadta.

Saját blues-, gospel- és country-repertoárja mellett Elvis-számokat adott elő, az emberek pedig imádták!

1979-ben Hollywoodban Elvis-imitátor-versenyt nyert!

1980-ban visszaköltözött Európába, Németországba, ahol az elkövetkező majdnem 40 évben tovább zenélt. Koncertjeivel bejárta fél Európát: Hollandiát, Norvégiát, Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Svédországot és még sok színpadon látták szívesen. Magyarországon is több alkalommal fellépett már.

Eddig 35 lemeze jelent meg.

Másfél éve itthon

Végvári Sándor 2019-ben visszaköltözött Magyarországra, ahol feleségével a baranyai Magyaregregyen él.

Előző sztori

Hétvégén három új fertőzöttet azonosítottak Baranyában

Következő sztori

KÉT HÉTRE BEZÁR a Hullámfürdő két medencéje!

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1