Címlap Baranya Anya és három...

Anya és három fia terjesztette a drogot Mohács környékén, bukott a családi biznisz

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 45 éves anya három huszonéves fiával gondolta úgy, hogy ellátja Mohács környékét droggal. A rendőrök nagyszabású akció keretében január 22-én, szinte egy időben kapcsolták le őket. Most őrizetben vannak - számolt be a rendőrség egy sajtótájékoztatón.

Még felvétel (cikkünk végén) is van arról, hogy rajtaütnek azon a baranyai hálózaton, amelyben egy anya, valamint 24, 25 és 26 éves fiai terjesztik a kábítószert.

A 45 éves anya

A család négy kistelepülésen, Babarcon, Sátorhelyen, Görcsönydobokán és Lánycsókon árulta a drogot

Őket pár napja egy nagyszabású rendőri akcióban, a négy településen egyszerre kapcsolták le. Félszáz rendőr vett részt a rajtaütésen.

– A korábbi ügyeknek az volt a jellemzője, hogyha kistelepülésekig elértek a szálak annak mindig volt egy városi vonala, tehát városból indultak a terjesztői hálózatok. Most azonban kistelepülésen működtek a terjesztők – mondta az ügyről szóló sajtótájékoztatón Harmati Béla, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A továbbosztást saját lakótérségükben intézték el

Mivel mind a négyen más és más településen laktak, a bűnös tevékenységükkel nagy területet tudtak lefedni.

– Több helyszíni kutatás eredményeképpen fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, 3,8 millió forintot, 350 eurót, egy személygépjárművet, több tucatnyi ékszert, 16 mobiltelefont, 8 digitális mérleget, további kábítószer terjesztéshez szüksége tárgyi eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök – mondta Riegl Adrián Miklós, a Mohácsi Rendőr-kapitányság vezetője.

Már őrizetbe is vették anyát és három fiát, kezdeményezték letartóztatásukat

Az akció során fogyasztókat is elfogtak.

A Mohácsi Rendőrkapitányság a terjesztők ellen kábítószerkereskedelem, míg a fogyasztók ellen kábítószer birtoklása miatt nyomoz. A hálózat további kapcsolatainak felderítése folyamatban van. Az, hogy anya és gyermekei együtt kereskedtek jelentősen növeli a büntetési tételt, hiszen átváltoztathatja az eljárást bűnszervezetként elkövetett cselekményre is.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a kereskedők legtöbb esetben ezeket a kábítószereket felhígítva árusítják tovább. Az pedig, hogy „felütéskor” miket kevernek az anyaghoz, nem tudni, így károsító élettani hatása kiszámíthatatlan. Éppen ezért a baranyai rendőrök arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy drogprevenciós előadásokat tartsanak.