Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

“Bizonyos értelemben visszanyúlunk a gyökerekhez, a Tenkes Csárda jórészt mindig is erről szólt” – mondta Kovács Gábor. A Csárda Gazda hangsúlyozta: az elektromos sütőket háttérbe szorítva a kemencéket fogják többet használni. Ez nemcsak az energiafogyasztásban, hanem ízben is jobban megmutatkozik majd az ételeknél, mint ahogy korábban.

Az ételek közül például a csülök, kacsacomb és a kukoricás kenyér a fatüzelésű kemencében készül majd, mint régen, az elejétől a végéig.

Már most a télre készülnek a Harkány mellett található Tenkes Csárdában. Kovács Gábor szerint bátran kell hozzáállni a mostani változásokhoz, előre kell nézni és úgy stratégiát alkotni. Előtérbe helyezik a kemencét, ha pedig hidegre fordul az idő, mint minden évben és mint egy igazi, hagyományos csárdában, búbos kemencével fűtenek majd.

– Minden harmadik évben betárolunk kellő mennyiségű fát, hogy minimum 3-4 éves száraz fával tudjunk tüzelni. Ám mivel a működésünk nagyon környezettudatos, ültetünk is folyamatosan csemetéket. Ebben segítségünkre van saját, a közelben található kis tanyánk. Azt szeretjük, ha ez a folyamat nem akad meg. Most pedig jól jön, hogy ragaszkodtunk a hagyományainkhoz és van
kemencénk, búbos kemencénk és jó vastag falai a csárdának – tette hozzá.

Kacsacomb, kenyér megy a kemencébe

– Mind a konyhai feladatoknál, mind a fűtésnél sokat számít, hogy ezeket használjuk télen. Elődeink tudták, hogyan kell beosztással élni, így a búbost is egy valódi, hagyományokat ismerő szakember rakta. Elengedhetetlen az is, hogy ezt a kincset, a fát mint tüzelőanyagot helyesen tudjuk kezelni. Így megtanultunk úgy tüzet rakni, hogy az sokáig izzon és ne égjen el túl gyorsan. Ezzel is takarékoskodunk – mondta Kovács Gábor.

Fokhagyma, krumpli a szomszéd településekről

A Tenkes Csárda vezetője arra is figyel, hogy a környék településeiről szerezze be a nyersanyagokat, amennyit csak ereje engedi.

– Sokszor elmondom, de hangsúlyoznom kell, mennyire fontos dolog ez. Vejtiből például több száz kilogramm fokhagymát vettünk és több mázsa burgonya érkezik hozzánk a környék településeiről. Szilváson salátát termelnek nekünk, míg a tojást is egy helyi termelőtől szerezzük be. Lényeg, hogy helyben maradjon a pénz. Ezzel nekik is segítünk, mi pedig hálásak vagyunk a munkájukért, mert a minőségi, ízben gazdag hozzávalók nélkül nem lehet valódi magyar konyhát vinni – tette hozzá Kovács Gábor.

350-400 négyzetmétert fűtenek fel búbos kemencével, amire a gázkazán rádolgozik ha kell

„A pandémia alatt sem küldtünk el embereket, most sem szeretnénk”

– Szeretném, ha a dolgozóink biztonságban éreznék magukat. Úgy tervezem, hogy heti 1 szünnappal meg tudjuk oldani a telet, ahogy tavaly is. Azt kértem, ne aggódjanak! Aki tisztességesen dolgozik, annak megmarad a munkahelye és tisztességes bért kap – mondta Kovács Gábor, aki 22-25 munkavállalóért felel.

Fő célunk, hogy ne csak éttermet üzemeltessünk, hanem a kultúránkat is fenntartsuk

Kovács Gábor

– Még most is a folyamatos, hosszú távú fejlesztéseken gondolkodunk. Maholnap megérkezik a csodálatos, 1000 darabos Zsolnay étkészlet, felszereljük a csárdát eme helyi kinccsel, hogy növeljük a minőségi szintet. Régi vágyam teljesül ezzel. Emellett ütemtervvel készülünk a következő időszakra, ez rengeteg egyeztetést, tervezést igényel. Munkatársaimmal ugyanaz a célunk, amit magunk elé helyeztünk: fennmaradni és átadni utódaink számára, amit ez a megközelítőleg 150 éves csárda
képvisel.

Ki fog „túlélni”?

Kovács Gábor szerint a hatékonyság mellett muszáj, hogy megmaradjanak az emberi kapcsolatok és a felszolgálónak időt kell szakítania a vendég számára szóló pár kedves szóra. Mi mást sugallhatna egy tradicionális magyar csárda szellemisége?

– Ha ez a fajta kiszolgálás nem történik meg, akkor gyorsétteremmé avanzsál át egy hely. És mi ezt nem szeretnénk, ezért teszünk is érte nap mint nap és tartunk havi szinten képzéseket. Évtizedek óta ugyanazokkal a nagyszerű szakemberekkel dolgozunk és a jövőben is velük szeretnénk – zárta szavait Kovács Gábor.