Címlap Baranya Fénybe borult...

Elkezdődött a 10. Zsolnay Fényfesztivál Pécsett, ahol néhány napra ismét a fények és a látványos vizuális élmények veszik át a főszerepet. Magyarország legnagyobb fényünnepe idén az optikai művészetre, azaz az OP-artra épül, és Victor Vasarely születésének 120. évfordulója előtt tiszteleg. A négynapos rendezvény több mint 30 installációval és vetítéssel várja az érdeklődőket, és a szervezők szerint mintegy 100 ezer látogatót vonz a városba.

A legnagyobb LED-fal az Árkádban! EZT LÁTNI KELL

A fesztivál idején a pécsi belváros ikonikus helyszínei, köztük a Székesegyház is különleges fényfestést kapnak, miközben az utcák és terek egy hatalmas, szabadtéri galériává alakulnak. A programban hazai és nemzetközi alkotók munkái is szerepelnek, az idei év kiemelt vendége pedig Írország.

Gévai Bálint, a Fényszórók Visual alkotói vezetője elmondta: munkájuk során az ír tájak hangulatát igyekeztek visszaadni, geometrikus formákon és vizuális elemeken keresztül. Részletezte, hogy a HOOK kiállító torony installációban minden grafikai elemet átalakítottak, hogy illeszkedjen az optikai művészet világához, miközben megőrizték az ír tájak jellegzetes atmoszféráját.

A jubileumi tematika külön kihívást jelentett a szervezők számára. Hummel Márk, a ZSÖK Nkft. üzemeltetési igazgatója hangsúlyozta: egyszerre kellett reflektálniuk a 10 éves évfordulóra és Victor Vasarely munkásságára. Mint mondta, számos új látványelemmel és művészeti alkotással készültek, amelyek a közönség számára is újdonságot jelentenek.

Hozzátette: a fesztivál nemzetközi szinten is egyre elismertebb, és különlegessége, hogy a legtöbb hasonló rendezvénnyel ellentétben nyáron rendezik meg. Ez sajátos hangulatot ad az eseménynek, hiszen a késői naplemente miatt az esti fények még hangsúlyosabban érvényesülnek.

A fesztivál nemcsak látványos élményt kínál, hanem Pécs kulturális örökségére is felhívja a figyelmet. A történelmi épületek és közterek új megvilágításba kerülnek, így a látogatók egyszerre élhetik át a múlt és a kortárs művészet találkozását.

A rendezvényre idén ír művészek is érkeztek

Az idei év egyik különlegessége az ír tematika, amely nemcsak a vizuális installációkban, hanem a kísérőprogramokban is megjelenik. Az egyik helyszínen például autentikus ír hangulat, zene, valamint gasztronómiai kínálat is várja a látogatókat.

A Zsolnay Fényfesztivál vasárnap estig tart, és idén is bizonyítja: Pécs néhány napra valóban a fény városává válik.