Címlap Baranya Hat újonc tűz...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A héten megkezdte szolgálatát Baranya vármegyében az a hat tűzoltó, akik február elsején tettek fogadalmat.

A tiszthelyettesek öthónapos képzése a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelmi Oktatási Központjában megtartott kibocsátó ünnepséggel zárult.

Az eskütétel másnapján a baranyai igazgatóság vezetői fogadták a frissen felszerelt tűzoltókat. Gebhardt Ákos, Koronics Márk és Vass László tűzoltó őrmesterek Pécsen, Bayer Ambrus, Győri Péter és Pasin Mihály tűzoltó őrmesterek Mohácson teljesítenek majd szolgálatot.

Ahogy Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese fogalmazott, az újoncok az egyik legszebb hivatást választották. Mint mondta, jó látni az elkötelezett, kitartó, alázatos fiatalembereket, akik az emberek segítésére vállalkoznak. Arra kérte őket, bizonyítsák, hogy szükség van rájuk. Tanuljanak, hallgassanak az elöljáróikra, társaikra, hiszen egy olyan közösségbe kerültek, ahol családtagként fogják őket kezelni.

Ezt követően az igazgatóság vezetői köszöntötték a tűzoltókat és mutatkoztak be nekik. Elmondták, milyen esetekben fordulhatnak hozzájuk, illetve miben tudnak segíteni nekik.

Végül az őrmesterek mutatkoztak be, amiből kiderült, milyen színes társasággal bővült a baranyai állomány. Az újoncok között önkéntes tűzoltó, középkori lovagi sportot űző fiatal, kántor, de még énekes is akad – sok más mellett.