Címlap Baranya Kreatív pécsi...

Kreatív pécsi vendéglátósok: van, ahol pecsét és karszalag jár az igazolvánnyal rendelkezőknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Így próbálnak minél kevesebb kellemetlenséget okozni a pécsi vendéglátósok azoknak, akik a benti teret is használnák. Körbenéztünk, ki hogyan oldotta meg az elmúlt hétvégét.

A jó időjárás miatt inkább még a teraszok dominálnak, de azért egy-egy szelesebb napon már a benti tereket is használják a pécsi vendégek. Ezért sokan kreatív megoldással készültek, hogy még véletlenül se zavarják feleslegesen a betérőket.

I Love Pécs Café

Domán Imi, a közkedvelt kávézó egyik baristája elmondta, a folyamatos fertőtlenítés mellett ügyelnek arra, hogy az asztalok közötti távolság is meglegyen. Emellett pedig mindig ellenőrzik az érvényes védettségi igazolványokat, ha sokan vannak, akkor az ajtóban.

– Összességében elmondható, hogy a jó idő miatt az emberek szívesebben ülnek a teraszon. De azt is tapasztaljuk, hogy a vendégekben még nem annyira tudatosult, hogy le lehet ülni a benti részen is a védettségi igazolvánnyal – mondta az I Love Pécs Café baristája.

Jókai Cukrászda és a Kikelet Étterem

Kocsis József, a Jókai Cukrászda és a Kikelet Étterem tulajdonosa elmondta, hogy szombaton ők is kinyitották a benti részeket. A vendégek miután beléptek, már az ajtóban automatikusan felmutatták védettségi igazolványaikat, a pincérek pedig ellenőrizték a kártyákat.

– Nagyon jó volt a tapasztalat, a vendégek mindenben partnerek voltak. Bent is sokan voltak, de a jó idő miatt egyértelműen inkább a teraszt választották. Ami a hangulatot illeti, nagyon örülnek az emberek, hogy végre ismét beülhetnek valahova.

A Nana Bistro & Bar karszalagozik

A hétvégén a Nanában a pincérek ellenőrizték az igazolványokat, és külön karszalagos rendszerrel készültek. Erre egyelőre még nem volt szükség.

– A jó idő miatt az emberek inkább a teraszt választották, így nemigen volt szükség az új rendszert használni. A jövőben ha a benti rész is kezd megtelni, az átláthatóság kedvéért a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek karszalagot fognak kapni – mondta el Szabó Zoltán, a Nana Bistro & Bar üzletvezetője.

Gyülekeznek a fiatalok

A Jobb Mint Otthon pecsétet oszt

Kófiás Dalma és csapata azt találta ki, hogy aki érvényes igazolvánnyal rendelkezik, az egy pecsétet kap a karjára és már ülhet is le. Így a pultosok tudják, hogy kik lehetnek bent, és kik csak a teraszon.

– Meglepően sokan be voltak oltva, akik eljöttek. Közel a 80 százalékuknak volt védettségi igazolása. Mindemellett mindenki nagyon fegyelmezett volt, nagyon jól sült el a szombatunk – mondta el Dalma, a Jobb Mint Otthon üzletvezetője.

Zsanér Bisztró: nem tudja és nem is akarja ellenőrizni

A Zsanér egyelőre marad a teraszoknál. A közösségi oldalon látható bejegyzésükből kiderült, hogy nem tudják, és nem is szeretnék ellenőrizni a védettségi igazolványokat.

Más volt, mint két hete

Április 24-én öt és fél hónap után nyíltak meg a teraszok, Pécsett pedig elszabadultak az emberek. Fesztiválhangulat uralkodott éjszaka.

Majd következett az újabb hétvége és mindenki arra figyelt, hogy vajon megismétlődik-e a spontán egyéjszakás fesztivál.

A második hétvégén érezhetően nem volt akkora a tömeg, mint nyitáskor, illetve a rendőrség is nagy létszámban járta a belvárost. Mikor bezártak a kocsmák, páran ismét kimentek a térre, de elenyésző tömeg volt a múlt hetihez képest. Majd a kijárási korlátozás közeledtével a rendőrök mindenkit kedvesen megkértek, hogy térjenek haza.

A szombat kora esti órákról élőben is tudósított a Pécs Aktuál: