Címlap Baranya Római kori ko...

Római kori kocsisír került elő a föld alól Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén több kiemelkedően értékes római kori lelet került elő Baranyában mentő feltárások során. Úgy tűnik, a sikeres sorozat folytatódik, a közelmúltban ismét egy hasonló korszakból származó leletet sikerült találni. A Janus Pannonius Múzeum önkéntes lelőhely-felderítő programja keretében egy római kori kocsisír bukkant elő Pereked határában. – tájékoztatott a Múzeum.

A mentő feltárás során előkerült leletek szakszerű restaurálása megkezdődött. Baranya megyében eddig csak egy kocsisír feltárás történt: az 1969-ben, Kozármislenyben előkerült lelet rekonstrukciója a Janus Pannonius Múzeum állandó régészeti kiállításában látható. A mostani lelet több szempontból is eltér az 50 évvel ezelőttitől:

a perekedi kocsi kétkerekű, bronz díszeire jellemző az ősi triszkelion (hármas spirál) motívum,

mely az indoeurópai kultúrák egyik legősibb motívuma. Hiányoznak viszont a kocsiról a kozármislenyire jellemző Bacchus-szobrok.

A kocsival együtt két fogatos lovat, egy hátaslovat, és két vadászebet is eltemettek a barbár szertartás során.

A mintegy 1800 éves temetkezés során a kocsit és a lovakat, illetve kutyákat egy előre megásott téglalap alakú sírgödörbe helyezték, a kocsi kerekeit leszerelve, a kocsiszekrény két oldalára helyezve. A temetkezés fölé feltehetően sírhalmot is emeltek. A kocsi – a díszítése alapján – egy, az őslakossághoz tartozó kelta arisztokratáé lehetett, aki a római hódítást követően továbbra is az itt élő lakosság elitjéhez tartozott.