Címlap Baranya Személyzeti d...

Személyzeti döntésekről a hatályba lépés napján ad ki közleményt a rendőrség

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tagadta, ugyanakkor nem erősítette meg a Pécs Aktuál információit az Országos Rendőrfő-kapitányság azzal kapcsolatban, hogy távozik dr. Gulyás Zsolt dandártábornok Baranya megyéből. Egyúttal tájékoztatták lapunkat arról, hogy az ország több pontján viszont történt változás. Több helyen indoklás nélkül vontak vissza kinevezéseket – erről szóló közleményünk cikkünk alján olvasható.

Az, hogy Baranya megyében mikor áll be a személyzeti csere, arról a hatályba lépés napján a rendőrség honlapján lehet tájékozódni. Előzetes információt nem közöltek. Tudatták, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok vezeti.

Lapunkhoz ezt a közleményt juttatta el az ORFK:

Magyarország belügyminisztere 2022. szeptember 1. hatállyal Daróczi Jánost nevezte ki a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetőjének. A főigazgatói feladatkör ellátásával korábban ideiglenesen megbízott Pájer László általános főigazgató-helyettesként folytatja tovább munkáját a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal visszavonta Nagy Ágnes r. ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére vonatkozó ideiglenes megbízását és visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába. A tárcavezető a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával 2022. szeptember 1. hatállyal dr. Varga Péter r. dandártábornokot, Fejér megye leköszönő rendőrfőkapitányát bízta meg.

A belügyminiszter 2022. szeptember 1. hatállyal a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével Szabó Vendel r. ezredest bízta meg.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal visszavonta Anda György r. ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére vonatkozó ideiglenes megbízását és visszahelyezte korábbi, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába. A tárcavezető a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával 2022. szeptember 1. hatállyal Dékány Balázs r. ezredest bízta meg.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal visszavonta dr. Kis Péter r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére vonatkozó ideiglenes megbízását és visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába. A tárcavezető a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával 2022. szeptember 1. hatállyal Vörös Ferenc r. ezredest bízta meg.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal visszavonta Nagy Zsolt r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére vonatkozó ideiglenes megbízását és visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába. A tárcavezető a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával 2022. szeptember 1. hatállyal dr. Mecser Tamás Sándor r. ezredest bízta meg.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Gyenge-Bíró István Richárd bv. ezredes, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának vezetői kinevezését. A belügyminiszter 2022. szeptember 1. hatállyal a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokává Szeidl Tamás bv. ezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet leköszönő parancsnokát nevezte ki.

A tárcavezető 2022. szeptember 1. hatállyal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokává Perger Tamás István bv. alezredest, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet leköszönő parancsnokát nevezte ki.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta dr. Füzesi Viktor bv. ezredes, a Váci Fegyház és Börtön parancsnokának vezetői kinevezését. A tárcavezető 2022. szeptember 1. hatállyal a Váci Fegyház és Börtön parancsnokává Nagy Balázs István bv. ezredest nevezte ki.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta dr. Tanács Eszter Tímea bv. ezredes, a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának vezetői kinevezését. A tárcavezető 2022. szeptember 1. hatállyal a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokává Hinkel Tamás bv. alezredest nevezte ki.

Magyarország belügyminisztere 2022. augusztus 31. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetésére vonatkozó kinevezését. A tárcavezető a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatói feladatkörének ellátására 2022. szeptember 1. hatállyal Huszár Tibor József tű. ezredest, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét nevezte ki.