Testvérvárosi kapcsolatok is segíthetnek az európai polgári kezdeményezés sikerre vitelében

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya megyei önkormányzat arra kéri a megyei és települési önkormányzatokat, hogy testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolataik révén is segítsék a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének sikerre vitelét - mondta a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Pécsen, sajtótájékoztatón.

Őri László (Fidesz-KDNP) közölte, ez ügyben levélben kereste meg a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökét, Pajna Zoltánt, valamint az összes magyarországi településhez felhívással fordul.

Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett: az SZNT tavaly május 7-én indított aláírásgyűjtést, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel.

Az aláírásgyűjtés egy évig tartott volna, de a koronavírus-járvány miatt fél évvel meghosszabbították – jelezte.

Előző sztori

Nekrológot adott ki Bogdán László családja

Következő sztori

Leszakadt az ég Pécsen, és ez még csak a kezdet!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1