Címlap Baranya Több mint 11 ...

Több mint 11 ezer baranyai fiatal munkaerőpiaci helyzetén segítettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Vármegyei Kormányhivatal az Ifjúsági Garancia elnevezésű – 11,67 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósuló – kiemelt projekt keretében 2023 szeptemberéig több mint tizenegyezer fiatalnak segített abban, hogy megfelelő lehetőséget találjon a munkaerőpiacon. Az eredményekről szakmai konferencián számoltak be a foglalkoztatási szakemberek Pécsen.

Az Ifjúsági Garancia kiemelt projekt célja, hogy azok a 25 év alatti fiatalok, akik nem tanulnak és nem is dolgoznak, minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban, és mielőbb személyre szabott, szakszerű segítséget kapjanak kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetük javításához.

A Baranya Vármegyei Kormányhivatalban a fenti célok megvalósítására összesen 11,67 milliárd forint állt rendelkezésre.

– Ebből a forrásból a vármegyében eredetileg 9725 fő támogatását tűztük ki célul, azonban a szeptemberi adatok alapján, végül ennél jóval több fiatalnak, összesen 11 228 főnek tudtunk segíteni – emelte ki dr. Horváth Zoltán főispán.

A foglalkoztatási szakemberek folyamatosan nyomon követték azt is, hogy a munkaerőpiaci programból való kilépés után hányan állnak foglalkoztatásban, azaz hány fiatalnak jelentett tartós segítséget az Ifjúsági Garancia projektben nyújtott támogatás. Baranyában ez az eredmény is igen kedvező: már most az eredeti célkitűzést jóval meghaladó számban, 6133 esetben tapasztalták, hogy hat hónappal a programból való kilépést követően is foglalkoztatott volt a korábbi támogatott.

Mint azt dr. Tigelmann Éva az eredmények ismertetésekor elmondta, az Ifjúsági Garancia program keretében adott támogatások nagy része – több mint 83 százaléka – bérjellegű támogatás volt, de emellett képzésekkel, vállalkozóvá válási, lakhatási és útiköltség-támogatással is segítették azokat, akik bekapcsolódtak a programba. A főosztályvezető hozzátette: bár ez a projekt december 31- én lezárul, a tervek szerint még az idei évben elindul egy újabb, hasonló célkitűzéseket megfogalmazó munkaerőpiaci program.