Címlap Baranya Tudtad, hogy ...

Tudtad, hogy Pécsen van az ország legmagasabban fekvő étterme, ahol alpinisták mossák az ablakot?

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 A '70-es évek elején adták át, a Panoráma Presszó üzemelt 72 méter magasan, majd a kilencvenes évek elején étteremmé avanzsált. Idén harminc éve élvezhetjük kedvenc ízeinket a város tagadhatatlanul legfrankóbb panorámájában. Ennek történetéről beszélgettünk Hegedüs Tamással, az TV-Torony Kilátó és Étterem üzletvezetőjével. 

18 500 tonna vasbeton

Az étteremnek helyet adó tévétorony építése 1968-ban kezdődött el, és öt évvel később, 1973. április 4-én adták át. Pont akkor, amikor New Yorkban a World Trade Center ikertornyait avatták (akkoriban az a világ legmagasabb épülete volt).

Amikor megnyitották, a kilátónak évente kétszázezer látogatója volt, napjainkban évente nyolcvanezren keresik fel.

Kezdetben is megvilágították

A ’70-es években a tornyot hétvégente megvilágították, bár ez idővel elmaradt. 2017 augusztusától viszont újra napi szinten változó világítással látták el.

Zsúrkocsiból lehetett kapni a finomságokat
fotó: Régi Pécs

Sosem forgott a Panoráma presszó

A ’80-as években városi legendaként terjedt el, hogy a presszó folyamatosan forog, azonban ez nem igaz. Az viszont igen, hogy már akkor is lehetett süteményeket, szendvicseket, kávét és szeszes italokat kapni. Lehet, hogy néhány vendég pár kör konyak után érezte úgy, hogy forog velük a presszó?

Még Mikulás-ünnepségek is voltak a presszóban!

1995-ben megnőtt a torony

A tévétorony eredetileg 191 méteres volt, de 26 évvel ezelőtt egy antennacserét követően 6 méterrel magasabb lett, így 197 méteres magasságával jelenleg is hazánk legmagasabb épülete. Érdekesség, hogy a torony kilengése a csúcsánál akár félméteres is lehet, amit a látogatók nem nagyon éreznek.

1908 óta van itt kilátó

Az adótorony helyén az 1960-as évekig a 24,6 méteres Kiss József-kilátó állt. Az 1908-ban épült létesítmény emlékét egy tábla őrzi, amit a kilátó falában helyeztek el.  

A kilátó mellett 1959-től 1968-ig egy 70 méter magas acélszerkezetű adó állt, ami az első vidéki adótorony volt és a Magyar Televízió műsorát sugározta.

Jött a melegkonyha

1991 nyarán a presszót étteremmé alakították át. Kezdetben egyszerű étlappal indítottak, amelynek összeállításában a város leghíresebb konyhaséfje, Berényi Imre segített. Jelenleg az étteremnek három tulajdonosa van, Skrionya Zoltán, Szász István és Hegedüs Zsolt.

A panoráma önmagáért beszél

Magyarországon jelenleg a tévétoronyban lévő étterem a legmagasabban fekvő vendéglátóegység – 72 méter magasan fészkel. Az enteriőrt öt éve változtatták meg.

Az ablakokat alpinisták tartják tisztán

Legfeljebb kétévente szokták tisztítani az üveget a bátor szakemberek. A kör alakú étterem teljes mértékben üvegablakokból áll.

Ami pedig az ízeket illeti

Hegedüs Tamás, az étterem üzletvezetője szerint a a pörkölttől kezdve az olasz tésztákon át a steakig mindenki megtalálja magának a megfelelő ízvilágot. Az ételekért ifj. Aradi Zsolt séf felel.

A pécsiek csak lentről nézik?

– Sokszor szoktam magánjellegű interjúkat készíteni a vendégekkel, hogy mégis miért nem járnak fel többször a pécsiek? A válasz egyszerű: mindig látjuk, miért nézegessem? De amikor feljönnek, akkor rácsodálkoznak a panorámára – mondta Hegedűs Tamás.

Egy generáció a toronyban

Tamás édesapja, Hegedűs Zsolt a ’80-as években, a húszas éveinek elején kezdett szakácsként a presszóban. Húsz éves volt ekkor. A megújulást követően üzletvezető, majd az egyik tulajdonos lett.

Tamás eleinte az építőiparban szeretett volna dolgozni, de 19 évesen rájött, hogy másra vágyik. Eleinte liftes fiú volt, majd az egyetem mellett pincérkedett. 2013-ban teljes állásban kezdett el dolgozni az étteremben, 2019-ben pedig üzletvezető lett. Édesanyja, Anna is dolgozott korábban a tv-torony éttermében, így mondhatjuk, hogy egy egész család élete kötődik a helyhez.

Tamás szeret a vendéglátásban dolgozni, ugyanakkor a pincérkedés néha még hiányzik neki. Tervei között szerepel, hogy tovább szeretné fejleszteni az éttermet, a nyarat illetően pedig bizakodó.

Apám mindig azt mondja: Az a jó üzletvezető, aki egy étteremben mindenhol volt. Jó, ha a ranglétrát bejárja az ember.