Egyetértve a gyógyszerészet szakmai és érdekvédelmi szervezeteinek véleményével, valamint reagálva a jelenlegi szakmapolitikai eseményekre, mind a négy magyarországi gyógyszerészképző – így a PTE – dékánja egyhangúlag aláírta azt a szakmai állásfoglalást, melyben egyöntetűen kiállnak a gyógyszerész gyógyszertári személyes jelenlétének szükségessége mellett, hangsúlyozva a gyógyszerész nélküli gyógyszertárak jelentette gyógyszer- és betegbiztonsági kockázatokat.
Az állásfoglalás apropója az az idén február elején a Magyar Közlönyben megjelent belügyminisztériumi rendelet, amely szerint 2024 májusától néhány kivételtől eltekintve nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében, elég, ha negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhető és ily módon bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) által közösen kidolgozott helyes gyógyszertári gyakorlat alapelveire hivatkozva a szakmai állásfoglalás kiemeli a gyógyszerészek fontos szerepét a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás elősegítésében. A magyar szakmai és jogszabályi háttér is egyértelműen támogatja ezt az álláspontot, amely előírja a gyógyszerész személyes közreműködését a gyógyszerkiadás folyamatában.
„Az egészségügy és gyógyszerügy két legmeghatározóbb szervezete által jegyzett nemzetközi irányelv hat alapelve közül az első, hogy a gyógyszerész előzetes időpont-egyeztetés nélkül azonnal elérhető legyen a betegek számára” – hangsúlyozzák.
„Összhangban az egészségügy és gyógyszerügy nemzetközi szervezeteinek iránymutatásával meggyőződésünk, hogy semmilyen gyógyszertár nem működhet gyógyszerész jelenléte nélkül, mert a gyógyszerészek személyes közreműködése alapvető gyógyszer-, illetve betegbiztonsági érdek” – olvasható a négy dékán által jegyezett szakmai állásfoglalásban.
Mint írják, meggyőződésük, hogy a gyógyszerész személyes jelenléte nélkül történő gyógyszerkiadásnak beláthatatlan az egészségügyi kockázata, gyógyszerészi jelenlét és szolgáltatástartalom nélkül csak a beteg- és gyógyszerellátás biztonsági garanciáinak csorbulása árán működtethető gyógyszertár.
Az állásfoglalás felhívja a figyelmet a gyógyszerész kompetenciák fejlesztésére és a képzési kapacitások bővítésére, egyúttal sürgeti egy új szakmai koncepció kidolgozását, amely továbbra is garantálja a gyógyszerészi jelenlétet minden gyógyszertárban, így biztosítva a beteg- és gyógyszerbiztonságot.
A gyógyszerésztudományi karok dékánjainak egyöntetű állásfoglalása üzen a szakmapolitikai döntéshozóknak: a gyógyszerész személyes közreműködése elengedhetetlen a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz, és készen állnak támogatni a szükséges változtatásokat a gyógyszer- és betegbiztonság érdekében.
(PTE)