Címlap Egészség Itt terjed a ...

Itt terjed a leggyorsabban a járvány Magyarországon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb oltási kör kezdetét jelentette be az operatív törzs szerdai tájékoztatóján az országos tiszti főorvos. Kiderült, hogy az ország mely területein látszik már javulás a szennyvízminták alapján, és az is, mikor érkezhet meg az első Janssen-vakcinaszállítmány. Csütörtöktől új kormányrendelet lép hatályba, eszerint a járóbeteg-ellátókat is be lehet vonni a védekezésbe.

Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette, hogy az elmúlt 24 órában 549 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viseltek szájmaszkot. A rendőrök 303 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.

Gyorsan terjed a mutáns

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy a járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed. Jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb erőfeszítést az egészségügyi intézmények teszik ezekben a hetekben. Annak érdekében, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, már a háziorvosok is felírhatják a favipiravir nevű készítményt, ami gátolja a koronavírus szaporodását. 

Eddig már 37 ezer dobozt rendeltek a háziorvosok – mondta.

Új rendelettel segítik a kórházakat

Csütörtöktől új kormányrendelet lép hatályba. A rendelet értelmében a járóbeteg-ellátókat is be lehet vonni az intézményes védekezésbe, az abban jelenleg is részt vevő megyei kórházak, egyetemi kórházak, valamint a fővárosi centrumkórházak mellett. 

A védőoltási program a vakcinák érkezésének függvényében zajlik. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 16,8 százalékot, szemben a 9,4 százalékos uniós átlaggal

– mondta Müller Cecília.

Kiemelt veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása áll a sor elején. Az eddig regisztrált 65 év felettiek 65 százaléka már megkapta az oltást, és a többiek is hamarosan sorra kerülnek. A következő héten beadandó oltásokhoz már kiszállították a vakcinákat az oltópontokra.

A kormány ma is ülésezik, értékeli a járványügyi helyzetet és dönt a szükséges intézkedésekről

– erősítette meg a tiszti főorvos.

Újabb oltási kör kezdődik 

Az országos kórházi főigazgatóság felhívására 500 egészségügyi szakon tanuló, illetve egészségügyi végzettséggel rendelkező személy segíti a védekezést, és a vakcinák beadását. Az operatív törzs úgy döntött, hogy hatodik lépésben megkezdi az infrastruktúrát üzemeltető fontos üzemek, cégek dolgozóinak oltását.

Már elkezdték a BKV dolgozóinak oltását, ma pedig a Paksi Atomerőmű munkatársainak oltása is elkezdődik. A sor a következő napokban a MÁV és a GYSEV munkatársainak oltásával folytatódik – mondta Müller Cecília. 

A szennyvízben továbbra is stagnál a vírus örökítőanyaga, ami azért is fontos, mert ennek értelmében a következő hetekben csökkenhet a fertőzöttek száma.

A fertőzöttek átlagéletkora továbbra is 46 év hazánkban

Területi érintettség tekintetében, a települések 99 százalékában vannak fertőzöttek. Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém megyében az elmúlt héthez képest rendkívül megnőtt a fertőzöttek száma, ezzel ellentétben Budapesten több mint 10 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma.

Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy ma van a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja. Az elmúlt évszázadban ez a betegség nagyon elterjedt volt Magyarországon, ez azonban napjaikra megváltozott a BCG-oltásoknak köszönhetően. 2020-ban már csupán mintegy 300 beteget regisztráltak. Éppen azért oltunk, hogy kevés beteg legyen, ez igaz a BCG-oltásra és a koronavírus elleni védőoltásra is – mondta.

Őket ne engedjék be

Jelenleg az oltópontokon zajlik a védőoltások beadása, ez a háziorvosi rendelőket és a kórházi oltópontokat jelenti. Akik nehezen mozognak, azok számára a háziorvosok házhoz viszik a védőoltásokat. Azonban a háziorvos mindenképp előzetesen értesíti azokat, akiket behívnak, és akik számára házhoz is eljuttatják a vakcinát. Más emberek, idegenek, akik értesítés nélkül érkeznek, állításuk szerint azért, hogy beadják a védőoltást, csalók. Ne dőljön be nekik senki! – válaszolt újságírói kérdésre Müller Cecília.

A Janssen vakcinája április második felében érkezhet meg hazánkba. Egyelőre azonban nem tudják, hogy az amerikai-belga vállalat mekkora adagot fog tudni küldeni. 

A vakcinalekötések megtörténtek, azonban az aktuális szállítmányról mindig csak egy-két nappal a szállítást megelőzően kapnak pontos információt – mondta kérdésre Müller.