Címlap Egészség Kevésbé fogy ...

Kevésbé fogy a magyar, többen is házasodnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Negyven éve nem kötöttek annyian házasságot, mint 2020-ban márciusig, hiszen idén január és március között, 12 271 pár házasodott össze - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. 

Az idei év első negyedévében minden demográfiai mutató kedvező irányba változott: január-márciusban 1349-cel több gyermek született, mint az előző év azonos időszakában, és majdnem harminc százalékkal csökkent a népességfogyás – mondta az államtitkár, aki szerint ez a családvédelmi akcióterv bevezetésével is összefügg.

Novák Katalin kiemelte: ez az adat kétszerese az egy évvel korábbinak.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy 2010-hez képest 2019-re 84 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, a gyermekvállalási kedv 20 százalékkal emelkedett, a válások száma pedig 30 százalékkal csökkent.

2010-ben családbarát fordult történt Magyarországon, visszatért a magyarok jövőbe vetett hite, ennek köszönhetően egyre többen mernek házasságot kötni, családot alapítani, gyermeket vállalni – vélekedett az államtitkár.

Hozzátette: bízik abban, hogy ezt a pozitív tendenciát a koronavírus-járvány sem töri meg, és „egyre fiatalabb és gyarapodóbb lesz a nemzetünk”.