Címlap Egészség Megjelent a m...

Megjelent a medvehagyma a Mecsek erdőiben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavaszi időben egyre többen kerekednek fel hogy szedjenek a gyógynövényből. A medvehagyma legkorábban idén is Orfű környékén és a Misina déli lejtőin bújt elő, szedésére pedig idén is ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak, mint a korábbi években.

Állami erdőben, nem védett területen mindenki gyűjtheti a medvehagymát, engedély nélkül is, de legfeljebb fejenként napi két kilónyit. Ennél nagyobb mennyiséghez erdőgazdálkodói engedély kell. Védett terület esetében a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. A Mecsekerdő honlapján idén is megtalálható az a térkép, amely azt részletezi: hol szedhető a medvehagyma és hol tilos a gyűjtése a gyógynövénynek.