Címlap Egészség Megszűnik a g...

Megszűnik a gyógyszertári ügyelet két baranyai településen

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus elejétől megszűnik a gyógyszertári ügyelet Vajszlón és Sellyén, amivel 100 ezer ember élete válik bonyolultabbá. Ügyeleti időben és hétvégenként ezentúl legalább 45 kilométert kell autóznia annak, akinek sürgősen valamilyen orvosi készítményre van szüksége – számolt be az ATV Híradója.

Az intézkedés 38 települést és nagyjából százezer lakost érint az Ormánságban. Farkaséknak három gyerekük van. Ha gyógyszerre vol szükségük, Páprádról 10 perc alatt Sellyén voltak. Azt mondják, ezzel az intézkedéssel lehetetlen helyzetbe hozzák a családokat. Van, hogy a gyereknek sürgősen kell a gyógyszer, de így, mire Pécsett megtalálják az ügyeletes patikát, az is legalább egy óra.

Számomra ez egészen bosszantó. Pécs is tőlünk 40 km, teljesen mindegy melyik irányba indul az ember, az, hogy a közelben nincs gyógyszertár az szerintem minősíthetetlen

– mondta Farkasné Bolna Bernadett, bár szerinte ők még szerencsések, mert a hosszabb utakat is be tudják vállalni, de aggódik az idősekért, akiknek nincs kocsijuk és éjszaka még a buszjárat sem üzemel.