Címlap Egészség Ne gyújts rá ...

Ne gyújts rá legalább egy napig!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Itt a „Ne gyújts rá!”-világnap. A cél, hogy a dohányzók egy egész napon át ne dohányozzanak, próbálják ki, le tudnának-e mondani a nikotinról – hívta fel a figyelmet az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.

A nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott. 

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó. Ebbe azok is beletartoznak, akik alkalmanként dohányoznak, vagy dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt használnak.

Jó tudni, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe.  

A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével. A dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában.

Kiemelt képünk illusztráció.