Címlap Egészség Nem kímélte a...

Nem kímélte a járvány a kórházakat: minden hatodik fertőzött meghalt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem tízezren a kórházban kapták el a koronavírust 2020-ban – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), miután pert indított a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adataiért, amelyeket nem tettek közzé időben.

Amint az az NNK jelentéséből kiderül, 2020-ban 429 (helyi szintű) koronavírus-járvány tört ki az egyes ellátóhelyeken, és ezekben 9847 ember fertőződött meg; közülük 1752-en hunytak el, vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe.

A TASZ szerint a nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112), vagyis az összes kórházi járvány 79%-át koronavírus okozta. (Egy kórházban már járványnak számít már két egymással összefüggő fertőzéses eset is.)

A Társaság a Szabadságjogokért tavaly kérte meg a Nemzeti Népegészségügyi Központot, hogy tegyék közzé az előző évekre vonatkozó fertőzésekről szóló jelentéseket – mivel érdemi választ nem kaptak, pert indítottak az adatokért – emlékeztet az Index.