Címlap Egészség Országos tisz...

Országos tisztifőorvos: Tömeges megbetegedések küszöbén állunk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Operatív Törzs március 20-án délután 15:00-kor tartott először virtuális sajtótájékoztatót az M1 hírcsatorna Youtube-os élő streamjén.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy immár 85 főre emelkedett a fertőzöttek száma, valamint három főre nőtt a koronavírusban elhunytak száma. Mind a hárman kockázati csoportba tartozó idősek voltak.

– Újra hangsúlyozom, hogy a 65 év felettiek maradjanak otthonukban! Ők az életkoruknál fogva is veszélyeztetettek. Ugyanezek a szabályok érvényesek azokra is, akik bár fiatalabbak, de valamilyen krónikus betegségben szenvednek. Az ő szervezetükben sokkal súlyosabban zajlik le a vírus.

A fiatalok is elkapják a vírust, de sokkal tünetszegényebbek, ám ugyanúgy „hazaviszik” az időseknek a megbetegedést. Mindenkihez szólok: aki csak teheti, tartson távolságot másoktól, lehetőség szerint maradjanak otthon!

Hangsúlyozta: a fiatalok ne bulizzanak, a külföldről érkezők önkéntesen különítsék el magukat, és akik tudják, használják ki az otthoni munkavégzés lehetőségeit.

Elismételte: már a csoportos megbetegedések szakaszába lépett a járvány, egyre többen lesznek betegek: „a tömeges megbetegedések küszöbén állunk”.

Jó hírt is bejelentett az országos tisztifőorvos: immár 7 gyógyult távozott az egészségügyi intézményekből. Közülük 2 magyar, 5 pedig iráni állampolgár.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti vezetője elmondta, hogy továbbra is hatályban vannak azok az intézkedések, melyeket az elmúlt napokban a kormány a vírus megakadályozása végett vezetett be. Elmondta, hogy a határátkelőhelyeknél nincs fennakadás.

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren jelenleg  42 fő várakozik, akik részint arra várnak, hogy tranzit utasként elutazzanak az országból. Nekik ágyakat, takarót, élelmet, vizet, arcmaszkot és wifi-hozzáférést is biztosítanak.

– Azt tapasztaljuk, hogy a magyar állampolgárok egyre inkább megszegik a szabályokat. Jelenleg több mint háromezer polgár van hatósági házi karanténban, és több mint 13 ezer ellenőrzés történt.

Mint mondta, megjelentek már olyanok is, akik különböző ígéretekkel próbálják becsapni a félelemtől vezérelt polgárokat. Egy nőt elő is állított már a rendőrség, aki az ANTSZ munkatársának kiadva magát, koronavírus elleni vakcinát próbált meg értékesíteni.

Lakatos elmondta, a koronavírus-járvány kapcsán a rendőrség 47 eljárást indított március 19-ig.

Hozzátette, hogy megkezdődött a honvédelmi irányító törzsek feladatellátása is.

Ruszin Romulusz dandártábornok az online sajtótájékoztatón elmondta, hogy 71 létfontosságú vállalatnál jelentek meg a honvédelmi törzsek. Ők segítik a vállalatokat, információt adnak, ha szükséges, illetve közbelépnek bűncselekmény vagy szabálysértés esetén. Holnaptól további 100 fő segíti a munkát a határokon is.