Címlap Egészség Pécsett is pr...

Pécsett is próbáltak segíteni a kis Mandrán, most Németországban vár életmentő műtétre a kétéves kislány

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Támogatást gyűjt egy bajai apuka, hogy megmentse kétéves kislánya életét. Mandra daganatos megbetegedésben szenved. Próbáltak már Pécsett is segíteni rajta, ahol mindent megtettek a kicsi gyógyulásáért. A szülők úgy döntöttek Németországba mennek a beteg gyermekkel, hogy egy életmentő beavatkozást hajtsanak végre a kislányon. A gyermekkel jelenleg édesapja van Hamburgban, mert az anyuka másik két gyermeküket látja el itthon.  

 

 

Intenzív után kiderült, hogy májrákja van a kislánynak

A két éves Mandra iker várandósságból született, a testvérpár ezután hosszú hónapokig szorult intenzív ellátásra. Tavaly nyáron pedig Mandránál májrákot diagnosztizáltak. Ezután a kicsi 6 hónapig kapta a kemoterápiát, amire szervezete jól reagált.

Németországban vár életmentő műtétre a kislány, apukájával van kint

A kemoterápia után most az idegen donoros májtranszplantációra készülnek fel Németországban. A műtétet Hamburgban végezik majd. A kislánnyal édesapja, Gábor Lajos van kint. A család másik fele – az anyuka Mandra két másik testvérével – Magyarországon, Baján tartózkodik. A család sok segítséget kap a beavatkozáshoz, de anyagilag hatalmas megterhelés számukra a kint tartózkodás.

Amíg nincs donor, addig kint kell lenniük

A vizsgálatok és a donor megtalálása miatt az apukának és a kislánynak folyamatosan kint kell tartózkodnia Németországban, ami nagyon sok pénzbe kerül.

Telefonon tartjuk a kapcsolatot az otthoniakkal, de lelkileg nagyon nehéz, mivel Mandrának hiányzik az édesanyja és testvérei. Sajnos, hosszú időt kell még külön töltenünk, de a legfontosabb, hogy visszatérjünk egészségben!

– mondta Gábor Lajos, az apuka.

Ha szeretne segíteni a Gábor családnak és a kis Mandrának, hogy a betegsége miatt megnövekedett családi kiadások csökkenjenek, azt közvetlen módon is megteheti:

Bank: Erste Bank
Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
Közlemény: Mandra 820

A fenti bankszámla számra érkező adományokat 100%-ban Mandra és családja kapja meg. Fontos kiemelni, hogy a közlemény alapján tudják azonosítani a beérkező admonyokat.

– Nagyon köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában segíteni tud. Aki pedig nem engedheti meg magának, hogy anyagi segítséget nyújtson, arra kérjük, imádkozzon a kislányunk gyógyulásáért – tette hozzá Gábor Lajos.

Ha pedig szeretné támogatni a leukémiás gyermemekért közhasznú alapítványt, megteheti adója 1%-val!