Címlap Egészség Rangos elisme...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Első alkalommal adta át a Zöld Kórház Díjat és az ahhoz kapcsolódó kategóriánkénti elismeréseket a Magyar Kórházszövetség Mátraházán tartott éves kongresszusán. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a hazai innovatív kezdeményezésekre, fenntarthatósági és környezetvédelmi törekvésekre, amelyek csökkentik az egészségügyi intézmények ökológiai lábnyomát, egyúttal egészségesebb környezetet biztosítanak a betegek és az egészségügyi dolgozók számára. A Zöld Kórház Díjat idén a fenntarthatóság területén végzett kiemelkedő eredményéért és komplex munkájáért a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vehette át.

Az első alkalommal kiírásra kerülő, a zöldebb egészségügyért meghirdetettpályázat célja, hogy elismerje és támogassa azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek elkötelezettek a fenntarthatóság, a környezettudatosság iránt, valamint amelyek példaértékű megoldásokat vezettek be és tartanak fenn ezeken a területeken. A Zöld Kórház Díjjal a Magyar Kórházszövetség évről évre ösztönözni kívánja azon egészségügyi intézményeket, amelyek törekednek a környezetbarát megoldások kidolgozására és alkalmazására, valamint hozzásegítenek ezáltal a fenntartható, hazai egészségügyi rendszer kialakításához. 

A Zöld Kórház Díj egyértelműen azt üzeni, hogy a fenntarthatóság és a környezeti felelősségvállalás ma már az egészségügyi szektorban is kézzelfogható törekvés. Azok az intézmények, amelyek következetesen dolgoznak az energiahatékonyság, a körforgásos működés és a klímatudatosság erősítésén, nem csupán jó gyakorlatokat alakítanak ki, hanem érdemben hozzájárulnak hazánk fenntartható fejlődéséhez. Tudjuk, hogy a teremtett és épített világ védelme számos olyan feladattal jár, amely nem minden esetben látványos, mégis összetett szakmai, gazdasági és működési szempontok összehangolását kívánja meg. Ezért is fontos, hogy elismerjük azokat az intézményeket, amelyek munkáját valódi tudatosság és következetesség jellemzi, mert ezek szolgálják igazán a sikeres hazai zöld átmenetet

– emelte ki Gondola Csaba körforgásos gazdaságért és a klímavédelemért felelős államtitkár

A kórházak különböző kategóriákban nevezhettek: a szervezők az energiahatékonyság, a hulladékkezelés, a vízgazdálkodás, a zöld beszerzés, illetve a környezettudatosságot elősegítő oktatási programok, valamint további környezettudatos jógyakorlatok területén várták a pályázati anyagokat. A megmérettetésre bármely magyarországi kórház jelentkezhetett, függetlenül annak típusától vagy méretétől. 

A fenntarthatóság nem csupán egy divatos hívószó, hanem a jövő kórházainak alapvető irányelve kell, hogy legyen! Ahhoz, hogy az egészségügyi intézmények hosszú távon is hatékonyan és felelősen működhessenek a jelenkor kihívásaira reagálva, elengedhetetlen, hogy napi tevékenységüket környezettudatosabbá és energiahatékonyabbá tegyék. A környezeti terhelés csökkentése, az energiafelhasználás optimalizálása és a fenntartható jógyakorlatok alkalmazása nemcsak a bolygónkat védi, de a betegek számára is egy zöldebb, tisztább és egészségesebb környezetet biztosít. Az idei díjazottak mind bizonyítják, hogy a zöld megoldások nemcsak a környezet védelmét szolgálják, hanem hosszú távon költséghatékonyak és a betegellátás minőségét is javítják”– hangsúlyozta Dr. Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke. 

Az E.ON Hungária Csoport hozzájárulásával idén a fődíj nyertese, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ egymillió forintos elismerésben részesült, a fenntarthatóság és környezettudatosság területén végzett kiemelkedő munkájának eredményeként. Az összeget „zöld” fejlesztéseik és fenntarthatósági törekvéseik megvalósítására fordíthatják.

Az egészségünknél nincs fontosabb – a jövőnk szempontjából pedig kevés dolog fontosabb a fenntarthatóságnál. A Zöld Kórház Díj különlegessége, hogy e két alapértéket kapcsolja össze, és rámutat: a gyógyítás és a környezettudatosság kéz a kézben járhatnak. Az E.ON Hungária Csoport elkötelezetten támogatja ezt a példamutató kezdeményezést, amely új távlatokat nyit az egészségügyi intézmények környezettudatos működése előtt. Büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elismeréséhez és gratulálunk minden díjazottnak, akik példát mutatnak a fenntartható egészségügy terén

mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

A fődíj mellett a vízgazdálkodás területén is a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ emelkedett ki a mezőnyből. Az intézmény többek között perlátorokat cserélt, infrás csaptelepeket telepített és zárt csapadékvíz-tározókat alakított ki, hogy az esővizet öntözésre használhassa.

Valamennyi kategóriagyőztes kórház vezetője – a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda támogatásával – brüsszeli tanulmányúton vehet részt, amelyen megismerkedhet az Európai Unió legújabb fenntarthatósági kezdeményezéseivel és tapasztalatokat cserélhet nemzetközi szakemberekkel. Ezen felül a győztes kórházak nagyértékű ajándékutalványt, valamint lehetőséget kapnak arra is, hogy zöld kezdeményezéseiket a Magyar Kórházszövetség rendezvényein bemutassák. Valamennyi pályázó szervezet vezetőjének, illetve az adott intézmények két munkatársának egész napos workshop részvételt is biztosítanak a szervezők neves szakemberekkel.

A Zöld Kórház Díj egy hosszú távú kezdeményezés, amely jövőre újabb pályázat meghirdetésével és további innovatív “zöld” megoldások bemutatásával folytatódik.