Címlap Egészség Védett idősáv...

Védett idősáv: a postákon is bevezették

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtöktől az ország összes postáján bevezetik a védett idősávot.

Ez azt jelenti, hogy

a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek,

ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek – közölte a Magyar Posta.

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében

a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet,

amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik.

A többieket arra kérik,

  • hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak.
  • Az ügyfelek beléptetését, irányítását – ahol szükséges – egy postai munkatárs segíti majd.

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket:

érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeinken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérséklet-mérés – olvasható a társaság közleményében.

Pécs legnagyobb postái vagy bővebben ITT érhető el a nyitvatartás!

Pécs Főposta

Pécs, Jókai u. 10

csütörtök7:00–18:00
péntek7:00–18:00
szombat8:00–12:00
vasárnapZárva
hétfő7:00–19:00
kedd7:00–18:00
szerda7:00–18:00

Király utca

Pécs, Király u. 76

csütörtök9:00–17:30
péntek9:00–17:30
szombat8:00–11:00
vasárnapZárva
hétfő9:00–17:30
kedd9:00–17:30
szerda9:00–17:30

Pécs 2 Posta

Pécs, Indóház tér

csütörtök8:00–18:00
péntek8:00–18:00
szombat8:00–12:00
vasárnapZárva
hétfő8:00–18:00
kedd8:00–18:00
szerda8:00–18:00