Címlap Egyetem Indul Pécsen ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azzal, hogy Pécsen színházi és filmes egyetemi képzések indulnak ősztől, megszűnik a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a kaposvári színészképzés privilégiuma. De vajon kell-e ennyi színész az országnak, és miért érdemes újabb szakokkal bővíteni a tudományegyetem keretein belül működő Művészeti Kart? Erről is kérdezték Lengyel Péter szobrászművészt, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánját.

Miért döntött úgy a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, hogy a zenei és képzőművészeti képzések mellett érdemes színházi és filmes szakokat indítania?
– Ezt nem elsősorban intézményi oldalról érdemes megközelíteni, sokkal inkább Pécs és a régió művészeti hagyományai felől. A 20. században annyira Budapest-centrikus lett az ország, hogy nagyon kevés vidéki város tud autonóm identitást felmutatni például a kultúra területén. Azt gondolom, hogy Pécs ilyen: saját hangon, önálló entitásként tud megjelenni a művészet területén. A zenei felsőoktatás az akkor még Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kihelyezett tagozataként indult el az 1950-es évek második felében. A ’60-as években jött létre a művészeti szakközépiskola, majd a bölcsészkaron belül rajz tanszék alakult. A város az 1990-es években eljutott oda, hogy csaknem minden művészeti területen rendelkezett országosan vagy nemzetközileg jegyzett művésszel, műhellyel, iskolával, amely az adott képzési területen kiemelkedő színvonalat képviselt. A Művészeti Kar alapítása óta eltelt harminc év a folyamatos portfólióbővítés és új szakindítások jegyében telt. Amikor öt évvel ezelőtt elvállaltam a dékáni feladatokat, akkor a közvetlen munkatársaimmal igyekeztünk átgondolni, hogy milyen potenciált látunk a kar és a város művészeti, kulturális életében, teljesítményében. A Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház, az egykori Pécsi Országos Színházi Találkozó, a filmfesztivál mind-mind arról árulkodtak, hogy Pécsen megvan a lehetőség és az igény is – amelyet a Balett is többször kezdeményezett már – erre a bővítésre. Miután Budapesten önálló szakegyetemek működnek, a mi célunk egy összművészeti portfólióval rendelkező kar kiteljesítése lett, amely országosan unikális; felvállalva és élve a pécsi sajátosságokkal és lehetőségekkel, országos – és nemzetközi – léptékben gondolkodva.

Hogyan lehet elérni, hogy ezek a vidéki képzések a felvételizők listáján ne vésztartalékként, hanem kiemelt helyen szerepeljenek?
– Amikor elindítottuk 1999-ben a két klasszikus művészképzést: a szobrászművész és a festőművész szakokat, már akkor az volt a legfontosabb célunk, hogy méltó képzési helyszínné váljunk és valós alternatívát kínáljunk a hallgatóknak a budapesti képzések mellett. Az egyetemek jelentős részének karakteres arculata van, amely meghatározza az általuk képviselt képzések különböző aspektusait is. Pécs sajátos miliővel rendelkezik, és ez a kulturális közeg tesz egyedivé bennünket. A legfontosabb mégis a szakmai szinergiákban rejlő potenciál. Hiszen minél sokszínűbb képzési struktúrával rendelkezünk, a hallgatóink számára annál több lehetőség nyílik az átjárásra. Egy művészt az alkotói pályája során egy sor impulzus ér más művészeti ágakból, és mi ezt az inspiráló együttműködést, közös gondolkodást már a felsőoktatásban igyekszünk lehetővé tenni, képviselni.

További részletek ITT olvashatók.

(via Kultúra.hu, fotó: Sorok Péter)

KAPCSOLÓDÓ CIKK: