Címlap Egyetem Mit keres &#8...

Mit keres „Mészáros Lőrinc” a pécsi egyetemen, mert pénzt nem

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport – jelentették be néhány napja a Mészáros Alapítvány ötödik, Egerszalókon megrendezett éves konferenciáján.

A megállapodást a

  • Szegedi Tudományegyetemmel,
  • a Pécsi Tudományegyetemmel,
  • a Pannon Egyetemmel,
  • az Óbudai Egyetemmel és
  • a Neumann János Egyetemmel kötötték meg.

Ennek értelmében

a Mészáros Csoport együttműködik az egyetemek doktori képzéseivel úgy, hogy a kutatások folytatásához szakmai támogatást nyújt. Az intézmények bevonják a csoport szakembereit az oktatási folyamatokba, a cégcsoport vállalatai pedig együttműködnek a K+F projektekben az egyetemmel, biztosítva az elméleti tudás mellett a gyakorlati ismereteket is.

Kelemen Beatrix Csilla, a Mészáros Alapítvány elnöke azt mondta: öt évvel ezelőtt Mészáros Lőrinc azért hozta létre az alapítványt, hogy a válvölgyi fiatalok meg tudják valósítani álmaikat. Azóta 948 Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Válon élő, a felsoktatásban tanuló diák részesült ösztöndíjban. Hozzátette:

összesen csaknem fél milliárd forint értékben fizettek ki eddig ösztöndíjakat.

A támogatott diákok számos tudományágban jeleskednek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az alapítvány tudástárában mindenki számára hozzáférhető publikációk – tette hozzá.

A Mészáros csoporthoz tartozó több mint háromszáz cég tíz ágazatban van jelen. Többen piacvezetők közülük, így az építőipari cégek mellett az Opus Global Nyrt., a Hunguest Hotels Zrt., az Opus Tigáz Zrt. és a Talentis Agro Zrt. A cégcsoportnak 25 ezer munkavállalója van, ezzel a legnagyobb nem állami foglalkoztató.

Mészáros Beatrix szólt arról is, hogy 2019-ben indították el a Talentis Jump! programot, amelyben a cégek gyakorlati helyet biztosítanak a diákoknak.

Mentorálnak

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a 2019-ben elindított Tanítsunk Magyarországért programot ismertette, amelyben egyetemista mentorok segítik a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, és arra biztatta a konferencián jelenlévő ösztöndíjasokat, hogy csatlakozzanak a programhoz.

Számos kistelepülésen élő gyerek vagy nem tanul tovább, vagy lemorzsolódik, és ebben közrejátszik, hogy traumát jelent a közösségváltás és az is, hogy része lesz az életüknek a rendszeres utazás. A szülők általában nem tudnak ebben segíteni, a Tanítsunk Magyarországért program erre készíti fel a mentorokat – jelezte.

Az államtitkár közölte:

a 2020/21-es tanév második félévében kilenc egyetem csatlakozott a programhoz, 549 mentor volt és 2326 mentorált. A következő tanév első félévére várt létszámok: 13 egyetem, 1365 mentor és 5460 mentorált.

Az Egerszalókon tartott kétnapos konferencián a Mészáros Alapítvány által támogatott hallgatók többek között a média, a bankszektor, az egészségpolitika, turizmus, az agrárium és a környezetvédelem témájú előadásokon vehetnek részt.

(Borítóképünk forrása: Index.hu)