Címlap Egyetem Online zenéve...

Online zenével és virtuális bulival zajlik idén a PTE ponthúzó partija

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön kiderül, kik kezdhetik meg a Pécsi Tudományegyetemen az új szemesztert. A felvételi ponthatárok kihirdetését hagyományosan a Széchenyi téren szokták ünnepelni, azonban a járványhelyzetre tekintettel idén ez a megszokott formájában nem lehetséges.

A diákok azonban nem maradnak zene nélkül, hisz online bulit szervez a PTE, melyet a Facebookon keresztül lehet majd követni.

A PTE Ponthúzó party július 23-án 19:30-kor kezdődik. Ekkorra már várhatóan nagy lesz az izgalom, hiszen a köszöntő után, este 8 órától várják a diákok az sms-ben érkező értesítést a felvételi eredményről. Emellett a felvi.hu oldalon is látható lesz az adott szakon meghatározott, felvételhez szükséges minimum ponthatár, az e-felvételi rendszerbe belépve pedig a jelentkezők megtekinthetik a saját felvételi eredményüket.

Mindehhez a zenei aláfestést a Halott Pénz zenekarból ismert DJ Venom fogja szolgáltatni, hogy az öröm még boldogabb legyen, a bánat pedig kevésbé fájjon. Azoknak sem kell búsulniuk, akiket nem vettek fel az Egyetemre, ugyanis a pótfelvételi eljárásban még bekerülhetnek.

A program:

  • 19:30-tól warm-up zene, „gyülekező”
  • 19:55 felvételiző diákok köszöntése
  • 20:00-tól MINDEN KIDERÜL – sms-ben értesítés érkezik a felvételi eredményről
  • 21:00-ig buli DJ Venommal