Címlap Egyetem Pécs is érint...

Pécs is érintett: komoly változások lesznek az egyetemi alapítványoknál!

Törvényjavaslatot nyújt be a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosítására a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) - közölte a tárca az MTI-vel. Ennek legfontosabb indokaként azt írták, azért, hogy „megszűnjön végre az Erasmusból és Horizonból kizárt modellváltó egyetemek diákjainak, kutatóinak diszkriminációja”. A javaslatból kitűnik az is, hogy - mások mellett - Pécsen is komoly változásokra készülhet a kuratórium.

Már több mint 11 hónapja fekszik az a törvénymódosítási javaslat az Európai Bizottság előtt, amelyet most a KIM nyilvánosságra hozott, és közölték: az Országgyűlés őszi ülésszakában be is terjesztik a Parlament elé. A módosítástól a tárca egyebek mellett azt várja, hogy „Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus- és Horizon programokból”.

Mint azt a Pécs Aktuál korábban megírta, az Európai Bizottság összeférhetetlenségre hivatkozva zárt ki 21 magyar modellváltó egyetemet az ösztöndíjprogramokból, mert kifogásolták, hogy az egyetemeket irányító testületeket fideszes, kormányközeli politikusok és üzletemberek lepték el.

A tárca most azt is közölte, hogy

„a törvényjavaslat rendezni kíván minden olyan kérdést – határozott idejű kuratóriumi tagság, összeférhetetlenség –, amit a Bizottság aggályosnak talált, de azokat a javaslatokat, amelyeket Brüsszel a magyar rektorok, professzorok kuratóriumi tagsági kizárásával, valamint külföldi NGO-k kuratóriumtag-jelölésével kívánt érvényre juttatni, nem fogadja el!”

– fogalmaztak.

Pécsen is többen kieshetnek a kuratóriumból

A törvénymódosítás szövege alapján a PTE-t működtető alapítványban is komoly változások várhatóak (a szöveget cikkünk alján lehet elolvasni – a szerk.), ugyanis az leszögezi, hogy a „támogatott alapítvány kuratóriumának vagy felügyelőbizottságának tagja nem lehet az, aki a megbízatásának kezdetekor

  • a) országgyűlési képviselő,
  • b) polgármester, főpolgármester,
  • c) a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) szerinti
    politikai felsővezető,
  • d) a Kit. szerinti kormánybiztos,
  • e) f) g) h) a Kit. szerinti miniszteri biztos,
  • a Kit. szerinti szakmai felsővezető,
  • a Kit. szerinti szakmai vezető,
  • a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Küt.) szerinti szervnél foglalkoztatott köztisztviselő, vagy azt megelőző egy évben az a)-h) pont szerinti tisztséget töltött be.

Emellett kitér a módosítás arra is, hogy (2) A 25/A. § (2) bekezdése szerinti jogi személy (a továbbiakban: támogatott jogi személy) ügyvezetője nem lehet az, aki megbízatásának kezdetekor

  • a) országgyűlési képviselő,
  • b) polgármester, főpolgármester,
  • c) a Kit. szerinti politikai felsővezető,
  • d) a Kit. szerinti kormánybiztos,
  • e) a Kit. szerinti miniszteri biztos,
  • f) a Kit. szerinti szakmai felsővezető,
  • g) a Kit. szerinti szakmai vezető,
  • h) a Küt. szerinti szervnél foglalkoztatott köztisztviselő, vagy azt megelőző egy évben az a)-e) pont szerinti tisztséget töltött be [az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyek a továbbiakban együtt: tisztviselő].

A tervezet alapján biztosan kiesik a kuratórium jelenlegi elnöke, Bódis József, aki államtitkár volt az alapítvány startjakor (és lett elnöke annak), illetve Mikes Éva kuratóriumi tag, aki pedig kormánybiztos volt, amikor a testületbe került.

Szili Katalin kuratóriumi tag is érintett lehet, amennyiben a „miniszterelnöki megbízottra” is vonatkozik a módosítás, mert a szöveg ugyan ezt nem tartalmazza, de a Kit. (vagyis a Kormányzati Igazgatásról szóló törvény) ezt a pozíciót is nevesíti, és valamiért csak ez a titulus maradt ki a felsorolásból, az összes többi nem.

Decsi Istvánt nem érintik a módosítások, aki nem csak kuratóriumi tag, de kancellár is, és Pécs fideszes alpolgármestere volt 2019-ig. A tervezet alpolgármestereket ugyanis nem említ (csak polgármestert), Decsi pedig ezt követően csak állami cégnél (Mecsekerdő Zrt.) helyezkedett el egy rövid időre, és nem viselt politikai tisztséget.

Ha megszavazzák a Parlamentben a törvénymódosítást, akkor az másnaptól hatályos is, és az Állami Számvevőszék fogja ellenőrinzi azt, hogy végre is hajtották-e a kuratóriumok záros határidőn belül.

Fontos változás lesz az is, hogy a jövőben a megbízatások 6 évre szólnak majd, amit egyszer lehet csak hosszabbítani.

A törvénymódosítás szövege itt olvasható (mobiltelefonon egy kattintás után):