Címlap Egyetem PTE: Megszava...

PTE: Megszavazták a modellváltást, mert ezzel „csak nyerhet az egyetem”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszas vita után végül döntöttek a PTE szenátusi ülésen: alapítványi fenntartású lesz a pécsi egyetem.

Január elején elsőként írt arról a Pécs Aktuál, hogy modellváltás előtt állhat a PTE, alapítványi működésre térhetnek át akár már a nyáron. Most erről döntés is született:

Eldöntötték a modellváltást a PTE-n.

A Szenátusi ülést online is közvetítettek elejétől a végéig.

Miseta Attila a PTE rektora a szavazás előtt a modellváltás mellett érvelt.

– Ajánlatot kaptunk, ott hever a lábunk előtt és le kell érte nyúlni. Persze el is mehetünk mellette. Mindkét döntésnek van előnye és kockázata. Minden fórumon megvitatták az előnyöket és megvitattuk annak kockázatát is – mondta Miseta Attila. A rektor hozzátette: támogatni fogja az előterjesztést, mert ezzel új lehetőségek nyílnak meg, szerinte a kapcsolódó kockázatok eltörpülnek amellett, amit a modellváltással az egyetem nyerhet.

A szenátus többsége pedig egyet is értett ezzel, mert

29 igen, 9 nem és 1 tartózkodás szavazatarány mellett megszavazták a modellváltást.

A kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezettel növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét.

– érveltek korábban az alapítványi működés mellett; ezt többen vitatták, nem utolsó sorban politikai okok miatt, de sokak szerint az alapítványi működés pontos menete sem világos.

A teljes ülés, vitákkal együtt itt visszanézhető:

Kapcsolódó véleménycikk a témában (tét nélkül már, de mégis fontos gondolatokkal):