A Magyar Tudományos Akadémia Cursus vitae aureus díjjal (Arany életpálya díjjal) ismerte el Dr. Borgulya Istvánnét, a közgazdasági kar nyugalmazott oktatóját, egyetemi magántanárt. A jelentős elismerést a tanárnő az üzleti kommunikáció és a kommunikációmenedzsment területén végzett több évtizedes kutatómunkájáért, tudományszervező tevékenységéért érdemelte ki.
Dr. Borgulya Istvánné a kar alapító oktatói közé tartozik, 1972-ben csatlakozott az akkor mindössze két éve működő pécsi kihelyezett közgazdasági tagozat tanári gárdájához. Fél évszázados oktatói, kutatói munkája, nemzetközi tudományos jelenléte, tudományszervező tevékenysége az, ami példaértékűvé teszi az életművét.
Ez egy nagyon világos láncra felfűzött 50 év volt. Mint nyelvész, egy idő után úgy láttam, hogy sokkal szélesebb összefüggésben kellene a nyelvvel foglalkozni, nem önmagában a jelrendszerrel, hanem inkább a kommunikációval, az üzleti kommunikációval és annak az interkulturális aspektusaival. A kommunikációmenedzsment – az én szűkebb kutatási területem – arra fókuszál, hogy mi minden tényező befolyásolja a kommunikációt és hogyan legyen az oly módon szervezett, ahogy az az adott szervezet számára a legelőnyösebb.
Borgulya Istvánné nyelvész végzettségű bölcsészként került a pécsi közgazdasági tagozat oktatói közé, szakterülete a vezetéstudomány egy sajátos interdiszciplináris ága, a szervezeti, vállalati kommunikációmenedzsment. Sajátossága, hogy gazdálkodás-, kommunikáció-, kultúra-, nyelvtudományi és infokommunikációs aspektusokat ötvöz.
A szervezeti vezetők tisztában vannak azzal, hogy az eredményességet döntő módon meghatározza a jól szervezett és működtetett kommunikáció. E terület komplex művelésének azonban Magyarországon nem voltak előzményei. Így az MTA GTB-n belül a kommunikációmenedzsment albizottság, illetve munkabizottság és egy országot átfogó kutatói és vállalati-akadémiai-hálózat létrehozása nagy előre lépést jelentett. Örülök, hogy szakmatársaimmal az ilyen kutatások és oktatás elindításával, majd összefogásával és művelésével hozzá járultunk és járulunk ma is a szervezetvezetés eredményességének növeléséhez.
– fogalmazott.
Kutatói munkája mellett szaknyelvi oktatóként, később az Üzleti Kommunikáció és Idegennyelvi Tanszék vezetőjeként dolgozott. Az oktatás, a mindennapos munka a hallgatókkal, a tananyag folyamatos frissen tartása éppúgy kiemelt szerepet játszott a kari munkájában, mint a tudományos munka vagy a tankönyvírás.
“Nagyon sok tankönyvet is írtunk, mert a tankönyvírás kifejezetten az oktatást szolgálja és erre nagy örömmel gondolok vissza. Az oktatómunkát egyébként mindig is komolyan vettem, igyekeztem az órákra bevinni azokat az új nézőpontokat, témákat, amiket a kutatás hozott.”
Nevéhez is fűződik a gazdasági szakfordítói képzés elindítása és több szakirány kidolgozása, bevezetése is a Közgazdaságtudományi Karon amellett, hogy 1984-ben szervezésében indult meg és 1987-ig irányítása alatt folyt Pécsett az állami nyelvvizsgáztatás. Tanszékvezetőként fontos célja volt a folyamatos külföldi tapasztalatszerzés ösztönzése és a tanszék oktatóinka bekapcsolása nemzetközi kutatási projektekbe.
Bár ma már órarendszerűen nem oktat, számos intézmény – köztük a PTE Közgazdaságtudományi Kara is – hívja előadásokat, gyakorlati kurzusokat tartani és számít a szakmai iránymutatására, kutatói tapasztalatára a PhD képzésben. A nyugdíjas években a kutatómunka került előtérbe, de folyamatos a kapcsolata a területén dolgozó fiatal kollégákkal, akiknek az útját a megváltozott tudományos környezetben is segíti.
Vannak fiatalok, akik kommunikációmenedzsmenttel és a hozzá tartozó területekkel foglalkoznak. Sokkal világosabbak most az elvárások, mint az én indulásomkor volt. Mi sokkal inkább magunkra voltunk hagyva annak az összes szépségével és szabadságával és annak az összes buktatójával. Fiatal kollégáimnak szinte kényszer a publikáció, nem is akárhol, lehetőleg külföldön. Hogy ez jó-e? Is-is. A kutatás olyan terület, ahol jó, ha van ideje megérlelődni egy-egy témának és a kutatónak van ideje igazán tájékozottnak lenni a nemzetközi irodalomban. Attól félek, hogy ez a kutatási kényszer nem ad nekik elég időt ahhoz, hogy elég sokat olvassanak, élvezettel elmélyüljenek valamiben.
Borgulya Istvánné több mint 50 éves életpályája példaként állhat a mai oktató-kutatógeneráció előtt. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet valaki jó egyetemi oktató, a tudományos életben sikeres kutató, az alábbiakat fogalmazta meg:
“Nagyon konzekvens logikus gondolkodással, szigorú önkritikával, nagyfokú igényességgel. Nem szabad fél megoldásokkal beérni, csak azért, hogy nyomdába kerüljön valami. Én azt kívánom a fiataloknak, hogy tudják azt kutatni, amiben valóban örömüket lelik. Mert minőségit azon a területen tud nyújtani az ember, amit tényleg belső motivációval tud követni.”
