Címlap Egyetem Szorosabbra f...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécsre érkezett az Eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem kétfős küldöttsége január 10-én. A látogatásuk célja egyrészt a Pannon Európai Területi Társuláshoz való csatlakozás, amelynek a PTE is tagja, valamint a két felsőoktatási intézmény több évtizedes együttműködésének további elmélyítését célzó lehetőségeinek megvizsgálása volt.

A horvát partneregyetem részéről dr. Vlado Guberac rektor, valamint dr. Sonja Vila tudományos és nemzetközi rektorhelyettes érkezett Pécsre. A 2010-ben alakult, határmenti fejlesztést célzó Pannon Európai Területi Társulással (ETT) tartott megbeszélésen részt vett Magdó János, Magyarország eszéki főkonzulja, dr. Szili Katalin, az UQA kurátora, dr. Mikes Éva, az UQA kurátora, dr. Merza Péter, a Pannon ETT igazgatója, dr. Füzér Judit, a Pannon ETT igazgatóhelyettese, illetve Tóth Lívia, a szervezet gazdasági szakértője.

Célként fogalmaztuk meg, hogy a horvát-magyar határ környéki nagy régióban minél több kapcsolódási pontot találjunk

– hangsúlyozta dr. Mikes Éva kurátor a megbeszélésen, majd hozzátette, hogy a PTE a régió nagy egyeteme országos jelentőséggel, ebben az eszéki egyetem partnerünk, ezért is örülnénk a kapcsolatok további fejlesztésének.”

Az ötvenéves múltra visszatekintő eszéki partneregyetemen tizenkétezer hallgató tanul tizennégy karon, ezek közül három egyetemi szintű. Őket kétezer-háromszáz munkatárs segíti.

Péccsel a leggyümölcsözőbb a kapcsolatunk, amely tudományos-kutatási együttműködésben manifesztálódik. Komoly tapasztalatokat szereztünk a PTE-vel megvalósított nemzetközi projektek terén, valamint kiemelném még a művészeti akadémiák közötti együttműködést – húzta alá dr. Vlado Guberac, az Eszéki Egyetem rektora

„A Szenátus egyhangúlag megszavazta a Josip Juraj Strossmayer Egyetem Pannon ETT-hoz való csatlakozását” – számolt be dr. Sonja Vila rektorhelyettes.

Konkrét terveket is megfogalmaztak a megbeszélésen résztvevő felek, mindkét fél egyetértésével, így a jövőben várhatóan lehetőség nyílik például a tudományterületek áttekintése után tematikus tudományos nyílt napok, valamint kulturális, művészeti és sportprogramok megvalósítására, továbbá a felsőoktatási intézmények vezetősége kölcsönös látogatásokat készül szervezni. Szó volt a két intézmény közti hallgatói és oktatói csereprogramokról, valamint az európai egyetemi szövetségek közti együttműködés lehetőségéről egyaránt.

(PTE, fotó: Csortos Szabolcs)