Címlap Egyetem Ünnepélyes ke...

Ünnepélyes keretek között vehette át 399 hallgató a fehér köpenyét Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez volt a White Coat Ceremony!

Az angol, német és magyar programban résztvevő harmadéves általános orvos és fogorvostan hallgatók ezen a szimbolikus jelentőségű eseményen, kapták meg fehér orvosi köpenyüket, mely azt jelzi, hogy megkezdték a preklinikai tárgyaikat.

A hallgatók a Dr. Romhányi György Aulában várták, hogy név szerint szólítsák őket. Ha nem viseltek volna maszkot, láthattuk volna, hogy az arcuk, míg kiértek, minden bizonnyal elszántsággal vegyes örömöt, visszafelé pedig magabiztosságot tükrözött. Amíg minden harmadéves megkapta a köpenyét a háttérben halk zene szólt, ami elűzte a feszült csöndet, és megható hangulatot teremtett.

 Ahogy egyre többen öltötték fel a köpenyt, az aula szépen lassan teljesen fehérbe borult, ékes jeleként annak, hogy a fiatalok kezében a jövő. 

Szívből gratulálunk! 

Fotó: Csortos Szabolcs