Lemondott a Pécsi Állatkert ügyvezetője

///
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója decembertől már nem tölti be pozícióját - értesült a Pécs Aktuál. Úgy tudjuk, jelen helyzet nincs összefüggésben a koronavírussal. Sőt, az állatkert gazdaságilag stabil tudott maradni a tavaszi leállást követően - értesült a Pécs Aktuál. Cikkünk frissül. 

A két hét múlva távozó ügyvezetőt sikerült elérnünk, aki megerősítette a hírt.

Kérdéseinkre szűkszavúan annyit válaszolt, hogy az állatkert a tavaszi bezárást követően is behozta a látogatószámot. Gazdaságilag nehéz helyzetbe került, de

nyáron meg tudott erősödni és rengeteg látogatót fogadott.

Siptár Dávid távozása éppen ezért nincs összefüggésben a mostani bezárással és a korornavírus-járvány okozta nehézségekkel.

Még nem jelentették be hivatalosan

Az igazgató lemondását a Pécsi Állatkert tulajdonosa, azaz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata még nem jelentette be.

Ugyanakkor Pécs polgármestere, Péterffy Attila egyik posztjában már említette, hogy szavazni kell az Pécsi Állatkert vezetői pályázatainak kiírásáról. Egyelőre bővebb tájékoztatást még nem adtak ki az állatkertről.

(Kiemelt képünk: www. pecsert.hu)

Hirdetés
Előző sztori

23, veszélyes fát vágnak ki Abaligeten

Következő sztori

Lángok csaptak fel a motortérben, az utasok oltották el a tüzet

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1