Címlap Gazdaság Béremelést és...

Béremelést és fegyverpénzt is kapnak a katonák és a rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányfő szerint az érintettek megérdemlik az elismerést, ráadásul további béremelést is belengetett.

Videóban jelentette be Orbán Viktor hétfőn, hogy a katonák és a rendőrök februárban fegyverpénzként kapják kézhez hathavi bérüket.

A miniszterelnök szerint a katonák és a rendőrök „fantasztikus munkát” végeztek idén, hiszen részt vettek a határvédelemben és a kórházi munkát is segítették. Úgy vélte, hogy a rendőrök és katonák nélkül nem tudtunk volna a koronavírus ellen védekezni, és a „migránsok tömegeit” megállítani a határnál. A kormányfő szerint ez a munka elismerést érdemel, ezért 10 százalékos béremelésről is döntöttek a katonák és a rendőrök esetében.

Korábbi hírek szerint azonban nem minden rendőrségi dolgozó kaphatja meg a fegyverpénzt, abból ugyanis – a Független Rendőrszakszervezet szerint – csak a hivatásosok részesülhetnek. A juttatást hagyományosan a fegyveres testület tagjai kapják. A háromévente esedékes pluszpénz 2023-ban járna legközelebb, de a miniszterelnök június elején bejelentette, hogy a kifizetést előrehozzák 2022 első hónapjaira; a mostani bejelentés szerint ez február lesz.