Címlap Gazdaság Bezár egy for...

Bezár egy forgalmas benzinkút Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb 17 benzinkútját zárja be a lakosság előtt november 2-tól a Shell. A cég szerint az intézkedéstől a vásárlói elégedettség növekedését és hatékonyság javulását várják.

A Telex szerint a Shell augusztus elején már alkalmazta az új működési modellt egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásán, a cég közleménye szerint a lakossági vásárlók is pozitívan fogadták azt.

A tapasztalatok tükrében ezért november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át – köztük az egyik pécsi kútját. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára a cég szerint mindez nem okoz jelentős változást, elég átgurulniuk Budapesten az adott kerületen belül, vidéken pedig ugyanazon városon belüli egy másik Shell-kútra, ahol megtölthetik a tankot.

Az érintett kutakon kizárólag szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki.

  • 1037 Budapest, Bécsi út 277.
  • 1239 Budapest, Haraszti út 38/B.
  • 1097 Budapest, Kén u. 1.
  • 1173 Budapest, Pesti út 6.
  • 1039 Budapest Batthyány út 77.
  • 3300 Eger, Rákóczi út 95.
  • 9021 Győr, Tompa utca 7.
  • 6000 Kecskemét, Városföld út 50
  • 3527 Miskolc Külterület 3 számú főút Felsőzsolcai körforgalom 0945/5 hrsz.
  • 8800 Nagykanizsa, Balatoni út, 1839/13 hrsz.
  • 4400 Nyíregyháza, Mező utca 28-40,
  • 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 41-43.
  • 6728 Szeged, Bajai út 2c-2d
  • 5000 Szolnok, Tószegi út 5/a
  • 9700 Szombathely, Kiskar utca 8.
  • 2800 Tatabánya, 100-as út 53 km szakasz 11818/1 hrsz.
  • 8900 Zalaegerszeg, Hock J. utca