Címlap Gazdaság Gyerekek töme...

Gyerekek tömegei szenvedik meg a digitális oktatást

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Emberség Erejével Alapítvány krízispályázata keretében tucatnyi dél-dunántúli, köztük két pécsi civil közösség is kap támogatást a járványügyi veszélyhelyzettel összefüggő problémák kezelésére. Városunkban egy időseknek segítő, valamint egy, a digitális oktatás technikai feltételeinek hiánya miatt hátrányba kerülő családoknak segítő szervezet is támogatásban részesül.

Az alapítvány közleménye szerint a felhívásra 52 pályázat érkezett be a megjelölt határidőig mintegy 22,5 millió forint forrásigénnyel. Az egész régióból érkeztek a támogatási kérelmek, nemcsak a szükségre mutatva rá, de az összefogásra és az emberségre is, és jelezve azt is, hogy a közösségek szervezettsége sok helyen eléri azt a kritikus szintet, ahol képessé válnak az eredményes cselekvésre.

A pályázatok alátámasztották azokat a szakvéleményeket, amik az elmúlt hetekben rendszeresen szóltak az iskolabezárásokkal meghirdetett digitális oktatás és tanulás megoldhatatlan nehézségeiről.

A társadalom jelentős része, gyerekek tömege nem jut hozzá a szükséges technikai eszközökhöz, és jelentős hátrányt szenved a jobb körülmények között élő osztálytársakkal szemben.

Sajnos a rendelkezésre álló forrás mértéke sem tette lehetővé a kizárólag élelmiszertámogatások, egészségügyi védőfelszerelések beszerzéséről és elosztásáról szóló pályázatokat.

A krízispályázatnak nem volt célja az állami és/vagy önkormányzati feladatokat helyettesítő tevékenységek támogatása. Az intézmények, közhivatalok munkájának kiváltásáról szóló pályázatok nem kaptak támogatást. Arra a kérdésre, hogy miért nem, Mester Zoltán, Az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetője úgy reagált: „Az a véleményünk, hogy a lakosság és a közfeladatot végző emberek maszkokkal, fertőtlenítő szerekkel, élelmiszeradományokkal vagy a munkavégzéshez szükséges eszközökkel történő ellátása az állami, a kormányzati és/vagy önkormányzati szereplők feladata.”

– Ha valaki „csak” ilyen tevékenység megkezdésére pályázott, azt nem támogattuk. Ennek egyszerű okai vannak: egyrészt nincs annyi forrásunk, hogy egy ekkora problémát érdemben tudjunk kezelni, vagy a rendelkezésre álló összeget intézményi rendszer finanszírozására fordítsuk. Másrészt fontos szempont volt a pályázó beágyazottsága, mennyire van tisztában azzal, hogy pontosan kiknek, hogyan és milyen várható pozitív eredményekkel tud segíteni, van-e már meglévő kapcsolata az irányukba – fogalmazott az alapítvány munkatársa.

Pécsett két szervezet is kap támogatást

A két pécsi szervezet: a Nevetnikék Alapítvány és a Mosolymanó Egyesület is a nyertes pályázók közt szerepel. Az említett két pályázó közül az előbbi a legveszélyeztetettebb célcsoportnak, az időseknek segít, az utóbbi pedig olyan családoknak, akiknek a digitális oktatásnak történő megfelelés komoly problémát jelent.

Vörösné Deák Andrea, a Mosolymanó Egyesület elnöke elmondja, hogy a járvány ideje alatt 92 családnak visznek rendszeresen élelmiszert, de segítenek albérleti díjban, gyógyszer kiváltásában, és villanyóra feltöltésben is. Mint mondja, a krízispályázatnak köszönhetően 20 családnak szeretnének segíteni a villanyóra feltöltésben.

– Az áram jelenti sokszor az ételt (villanytűzhely esetén), a hűtő működését biztosítja, és a mosást is lehetővé teszi, de jelenleg a tananyaghoz való hozzáféréshez is elengedhetetlen.

A társadalmi olló nagyon élessé válhat, ha tartós marad a válsághelyzet. Hiszen a hátrányokkal küzdő gyerekek nem tudják behozni azt a lemaradást, ami abból adódhat, ha nem tudják mit és hogyan tanuljanak, mert csak papír alapon, hetente egyszer kapnak tananyagot

– mondja Vörösné Deák Andrea majd hozzáteszi, hogy a másik fontos dolog, az információ, hiszen aki nem fér hozzá a hírekhez, nem fogja tudni, milyen új szabályokat kell betartania, és hol kérhet segítséget.

A projektről elmondja, hogy április elején sikerült kidolgozniuk egy módszert, melynek révén képesek telefonon keresztül, online utalással feltöltőkártyát vásárolni. Ez azt jelenti, hogy személyes kontakt nélkül megoldható a villanyóra feltöltés, és a családnak sem kell kimozdulnia otthonából.