Címlap Gazdaság Kétszeresen f...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egyik pécsi civil szervezet, a Pécsi Civil Lakhatási Szövetség szerint a pécsi önkormányzat a „tiszta és átlátható lakáspolitika” jegyében július elején sürgősséggel elfogadott „új lakásrendeletének” első érdemi intézkedésével a rendeletbe szándékosan beépített szabály alapján duplán fizetteti meg bérlőivel a társasházi közös költséget.

A szakmai szervezet szerint az érintettek a múlt héten kapták meg azokat a számlaleveleket, amelyben szeptember 1-től visszamenőleg a lakbér összegén felül külön tételként is meg kell fizetniük a társasházi közös költséget, amelyet a lakáshasználati díj összege már eleve tartalmaz. Így összességében duplán számlázza ki a lakáshasználók felé a társasházi közös költségek fizetendő részét.

A civil szakemberek már az elfogadásakor jelezték a problémát az döntéshozók és az illetékes tisztségviselő felé, aki tudatosan számol az ebből származó pluszbevétellel.

Bízunk benne, hogy felhívásunk eléri a célját és reményeink szerint korrigálják a számlákat és nem a várt többletbevétel érdekében utólagos jogalkotással visszamenőlegesen rendelkeznek a lakbérek emeléséről, így jogszerűvé téve azt

– fogalmazta meg véleményét a civil szövetség, hozzátéve, hogy „az amúgy is nehéz helyzetben lévő, alacsony jövedelemből, kisméretű és alacsony komfortú lakásokban élők számára ez a döntés jellemzően több mint 200 %-os lakáshasználati díjat eredményez, de a költségelvű lakbért fizetőknél is 50% körüli emelést jelenthet”.

(Archív kép: HírTV)