Címlap Gazdaság Megszűnhet sz...

Megszűnhet szombatonként az idősek vásárlási időkapuja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy néz ki, megváltoztatják a 65 év felettiek vásárlási időkapuját. Hétköznap 2 órára csökkentenék le a kizárólagos idősávot az idősek esetében, szombaton pedig - nemzetközi példák szerint - egyáltalán nem lenne kizárólagos idősávjuk, tehát bárki bármikor mehetne piacra vagy üzletbe - tudta meg a kormányközeli Magyar Nemzet.

Mint azt a Pécs Aktuál elsőként megírta, Pécs polgármesteréhez akarnak fordulni a kereskedők, hogy legyen esélyük a 65 év alattiaknak is időben bevásárolni hétvégente.

Sok városban megváltoztatta a polgármester a 65 év felettiek vásárlási “időkapuját” a hétvégi piac napokon, elsősorban azért, hogy mások is időben megvehessék például az ebédhez valót. Pécsen erre nincs szükség – közölte a polgármester, de az árusok és vásárlóik szerint viszont nagyon is lenne.

Most úgy néz ki, „központilag” oldódik meg az árusok, kereskedők – és sok 65 év alatti vásárló – problémája, a kormányközeli Magyar Nemzet ugyanis megtudta, hogy

módosíthatják a 65 év felettiek vásárlási időkapuját: csökkentenék azt a hétköznapokon, sőt: hétvégén meg is szüntetnék a kizárólagos idősávot.

A lap szerint a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték a kiskereskedelmi szereplők.

A piaci tapasztalatok szerint a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig az elmúlt hetekben nagyon megnőtt az élelmiszerüzletek forgalma, és nem egy helyen sorbanállás alakul ki. A bolti forgalom a háromórás speciális szakaszban – amikor egyébként továbbra is jelentős lenne az értékesítés, főként a hét vége felé – látványosan csökken 12 óráig. Délben viszont ismét megindult fölfelé a látogatottság, amikor zárásig az aktív korúakat fogadják a bevásárlóhelyek.

Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során, ezért a védekezéssel kapcsolatos stratégia mentén idomulhatnak az eddigi előírások az aktuális viszonyokhoz.

A lap szerint

nemzetközi mintára a jövőben két órára változhat a 65 év felettiek vásárlási időkapuja, ami ráadásul szombatonként teljesen megszűnhet.

Vagyis az első hétvégi napon mindenki számára visszaállhat a korábban megszokott menetrend. Eszerint szombaton az idősebbek is mehetnének vásárolni, de bárki más is bármilyen időpontban.

(via Magyar Nemzet)