Címlap Gazdaság Nagyot bukott...
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly decembertől egészen január végéig tartottak szeszfőzde-ellenőrzéseket az országban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, akik több ezer liter alkoholt foglaltak le.

Az egyenruhások decemberben országszerte 22 bérfőzéssel és kereskedelmi főzéssel foglalkozó szeszfőzdében tartottak váratlan ellenőrzéseket, ahol 18 esetben tártak fel szabálytalanságokat. A bejelentés nélküli ellenőrzésekkel párhuzamban előfordult, hogy bűnügyi információkat kontrolláltak járőrök és pénzügyi nyomozók közösen.

Az egyik ilyen esetben a szeszfőzdét és egyben kutyapanziót is üzemeltető család ingatlanjain több mint 25 ezer liter szeszes folyadék került elő földalatti tartályokból és különböző helyekről, amelyek értéke 150 millió forint volt. A pénzügyi nyomozók a tulajdonost előállították, és ellene jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indítottak eljárást, aki a bűncselekmény elkövetése miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A folyamatos jogsértések feltárása kellő okot adott arra, hogy az összes szeszfőzdét alaposan átvizsgálják az egyenruhások. Január végére több mint kilencszáz főzdébe jutottak el a pénzügyőrök, ahol megközelítőleg négyezer liter ismeretlen eredetű alkoholterméket foglaltak le. A súlyos jogsértések mellett több esetben találtak adminisztratív jellegű hiányosságokat és be nem jelentett alkalmazottakat.

A jogszabály értelmében párlatot előállítani – a meghatározott mennyiségen túl – kereskedelmi főzésben és bérfőzésben szabad. A kereskedelmi főzés és a bérfőzés engedélyköteles, a magánfőzés bejelentésköteles tevékenység. Aki engedély és bejelentés nélkül főz párlatot, jövedéki törvénysértés miatt vonható felelősségre, és akár többmilliós bírságra is számíthat.