Népszerű a Nyári diákmunka program

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton.

Bodó Sándor bejegyzésében ismertette: csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak. A 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.

A kormány kilencedik alkalommal indította el a Nyári diákmunka programot. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér.  

Bodó Sándor felhívta a figyelmet, a program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak.

A programban több baranyai önkormányzat is részt vesz. Illetve a fiatalok jelentkezhetnek munkára a Baranya Megyei Kormányhivatal járási hivatalaiban is. A további részletek a munka.hu oldalon találhatók.

Kiemelt képünk illusztráció.

Előző sztori

A dzsámiba és a székesegyházba is betérhet az esti órákban péntekenként

Következő sztori

Indul a pótfelvételi!

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1